Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorizmus támogatása miatt ítéltek el egy radikális brit hitszónokot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 18. 10:28

Bűnösnek találta terrorizmus támogatásának vádjában a londoni központi büntetőbíróság Anjem Choudary radikális brit muszlim hitszónokot és társát, Mohammed Mizanur Rahmant.

A két férfi ellen egy évvel ezelőtt emeltek vádat. Ügyükben július 28-án született ítélet, amelyet jogi okokból csak augusztus 16-án, kedden ismertettek. Büntetésüket szeptember 6-án hirdetik ki, akár tízévi szabadságvesztéssel is sújthatják őket.

Anjem Choudary többször is az Iszlám Állam terrorista szervezet és annak vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi támogatására szólított fel előadásain, amelyeket aztán a világhálón is közzétett.

Mindkettőjüket 2014. szeptember 25-én tartóztatták le a londoni rendőrség terrorellenes ügyosztályának összehangolt akciójában azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam tagjai. A Scotland Yard akkor kilenc embert vett őrizetbe.

A radikális hitszónok korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a brit hatóságok által 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt. Akkor került a brit elhárítás figyelmének középpontjába, amikor nyilvánosan mártíroknak nevezte a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat elkövetőit, és nem sokkal később „iszlám forradalom" kirobbantására buzdította nagy-britanniai híveit.

A 49 éves Choudary egy ízben arra is felszólította követőit, hogy állítólagos homoszexualitása miatt kövezzék halálra Peter Mandelsont, az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránját.

A terrorelhárítás csaknem 20 éve igyekezett bíróság elé állítani a hitszónokot, akit azzal vádol, hogy az általa vezetett – törvényen kívüli – szervezetekkel együtt fiatalokat toborzott és radikalizált.