Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több halottja van a Fort Hood-i lövöldözésnek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 3. 9:38

Négy halottja és 16 sebesültje van a texasi Fort Hood katonai bázison április 2-án, szerdán történt lövöldözésnek: egy katona tüzet nyitott társaira, és önmagával is végzett.

Michael McCaul, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke közölte: a gyakorlóruhát viselő támadó is meghalt. A tettes – akit a texasi képviselő a The New York Times szerint Ivan Lopezként nevezett meg – indítékai egyelőre ismeretlenek.

Mark A. Milley tábornok a Fort Hoodban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a támadó, aki depresszió és szorongás miatt elmeorvosi kezelés alatt állt, főbe lőtte magát, miközben egy katonai rendésznővel konfrontálódott. A tábornok szerint semmi sem utal terrorizmusra, de nem zárta ki ennek lehetőségét.

A katona, akit Milley nem nevezett meg, 2011-ben négy hónapig szolgált Irakban. A támadó összes áldozata katona volt.

Amerikai hírszerzési források szerint az elkövető környezetének vizsgálata mindeddig nem vezetett olyan következtetésre, hogy terrorista kapcsolatai lennének. Milley tábornok szerint a támadónak egy 45-ös félautomata Smith & Wesson pisztolya volt.

McCaul kijelentette: három közelmúltbeli esetből arra következtet, hogy Fort Hood „potenciális dzsihádisták célpontjává válik".

Az incidensről a nap folyamán mind a Chicagóban tartózkodó Barack Obama elnököt, mind pedig a Honoluluban a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) védelmi minisztereivel tanácskozó Chuck Hagel védelmi minisztert tájékoztatták.

Obama elnök kijelentette: az amerikai kormány a végére fog járni annak, hogy pontosan mi is történt Fort Hoodban és megrendültségének adott hangot amiatt, hogy ilyesmi ismét előfordulhatott.

„Minden lövöldözés felkavaró. Nyilvánvalóan ez a felszínre hozta a Fort Hoodban öt évvel ezelőtt történtek miatti fájdalmat" – mondta Obama.

Az elnök arra utalt, hogy 2009. november 5-én Nidal Malik Hasan palesztin származású pszichiáter őrnagy Fort Hoodban, az Egyesült Államok egyik legnagyobb támaszpontján 13, Irakból és Afganisztánból hazatért katonatársát lőtte le, és további több mint harmincat sebesített meg. Az iszlamista szélsőséges merénylőt tavaly augusztusban halálra ítélték.

A 2009-es terrortámadás után Amerika-szerte szigorították a katonai létesítményekben a biztonsági előírásokat, a támadásoknak mégsem sikerült véget vetni.

2011 júliusában letartóztattak egy 22 éves közlegényt, Naser Jason Abdót, amiért bombát akart robbantani egy olyan étteremben, amelybe gyakran jártak Fort Hoodban szolgáló katonák. Tavaly szeptemberben egy fegyveres 12 embert megölt és további négyet a haditengerészeti parancsnokság egy washingtoni épületében, mielőtt vele is végeztek volna a rendőrök. Márciusban egy hadihajón egy polgári személy agyonlőtt egy tengerészt a Virginia állambeli Norfolk hadikikötőjében.

Sajtóértesülések szerint nincs összefüggés a mostani lövöldözés és aközött, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nemrégiben körözést adott ki egy dzsihádista merényletre készülő, frissen toborzott amerikai katona ellen. Az FBI közlése szerint a Booker, valamint Muhammad Abdullah Hassan néven emlegetett férfi a barátainak elmondta, hogy olyan típusú támadást szándékozik végrehajtani, mint amilyet Nidal Malik Hasan követett el Fort Hoodban.