Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint tizenegyezer gyermeket öltek meg a szíriai polgárháborúban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 25. 14:09

Több mint tizenegyezer gyermek- és fiatalkorút öltek meg a szíriai polgárháborúban – áll egy brit kutatóintézet jelentésében, amely szerint nemcsak a fiatal áldozatok magas száma a megdöbbentő, de a haláleseteket övező kegyetlenség és brutalitás is.

Az Oxford Research Group nevű agytröszt kutatása szerint a 17 éven alul szíriaiak közül idén augusztusig legalább 11420-an vesztették életüket a polgárháború 2011 márciusi kitörése óta.

Közülük 128-cal az augusztus 21-i Damaszkusz környéki ideggáz-támadás végzett, 389-et orvlövészek lőttek agyon, 764-et pedig kivégeztek.

A jelentés szerint sokakat otthonukban, közösségükben napi tevékenységek közben – például iskolába menet vagy kenyérért sorban állva – robbantottak fel. Voltak, akik kereszttűzbe kerülve lelték halálukat, és egyeseket meg is kínoztak. A fiatal áldozatok 70 százalékával robbanóeszközök, negyedükkel kézifegyverek végeztek.

„A világnak sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania arra, hogy milyen hatással van a szíriai konfliktus a gyermekekre (…) Minden szembenálló félnek felelősséget kell vállalnia a gyermekek védelméért és békés megoldást kell találnia magára a háborúra is" – áll a dokumentumban.

A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy az adatok nem tekinthetők teljes körűnek, mivel a mai napig heves harcok sújtotta közel-keleti ország egyes területeire nem lehet bejutni, így az ottani gyermekáldozatok számát sem lehet kideríteni.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott lázadás halálos áldozatainak száma már meghaladta a 120 ezret.