Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több tucat dzsihadistát ölt meg az iraki hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 21. 11:12

Legalább 51 szélsőséges iszlamista halt meg pénteken Irak több településén az iraki hadsereg és a nemzetközi szövetségesek által az Iszlám Állam (IÁ) ellen végrehajtott támadásokban.

A kormány által indított hadműveletekben összesen 41 dzsihadista halt meg Bagdad közelében és az ország más kormányzóságaiban. A Bagdadtól 40 kilométerre nyugatra fekvő Karmában a hadsereg az IÁ további tíz tagjával – közöttük orvlövészekkel – végzett.

Az Egyesült Államok vezette szövetségesek által az egy éve az iszlamisták kezén lévő észak-iraki Moszul Basika nevű városrészét bombáztáka, a támadásban az IÁ legalább tíz tagja meghalt.

A szövetségesek támadást intéztek az IÁ egyik moszuli gépkocsioszlopa ellen is, különböző források szerint többen meghaltak, illetve megsebesültek.

Ismeretlen fegyveresek egy csoportja Moszulban agyonlőtte az IÁ egyik helyi vezetőjét. A Brigádok Moszul Felszabadításáért néven ismert csoportok hajtanak végre hasonló támadásokat az IÁ iraki erősségének számító Moszulban.