Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország fegyvereket szállított a szíriai lázadóknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 18. 8:04

Törökország június óta 47 tonna fegyvert és lőszert szállított a szíriai lázadóknak – írta december 16-án, hétfőn a Hürriyet című török napilap hivatalos török és ENSZ-dokumentumokra hivatkozva.

Csak szeptemberben 29 tonna katonai felszerelést szállítottak a damaszkuszi rendszer ellen harcoló csoportoknak – írta a lap az ENSZ statisztikai főosztálya (UN Comtrade), valamint a Török Statisztikai Hivatal áruforgalmi adataira hivatkozva.

A Bassár el-Aszad elnök ellenzékét támogató, iszlamista gyökerű, konzervatív török kormány a nemzetközi sajtóban megjelent, erre utaló értesülések ellenére eddig tagadta, hogy fegyvert szállítana a szíriai lázadóknak.

Törökország eddig a polgárháború elől menekülő mintegy 700 ezer szíriait fogadott be, de török és ENSZ illetékesek szerint ez a szám 2014 végére elérheti a másfél milliót is.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa török illetékesekre hivatkozva hétfőn azt mondta, hogy 2014-ben a becslések szerint a menekülttáborokban 300 ezer, azokon kívül pedig 1,2 millió szíriai menekült él majd.

Fuat Oktay, a török válságkezelő hivatal vezetője szerint a 21 törökországi menekülttábor felkészült a télre, de a hideg továbbra is gondot jelent a táborokon kívül élőknek. Oktay szerint Ankara eddig több mint 2 milliárd dollárt (437 milliárd forintot) költött a szíriai menekültekre, és a nemzetközi segítségnyújtásra vonatkozó kérésének csak a 37 százalékát teljesítették.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) hétfőn közölte: a szíriai lakosság felének „bizonytalan az élelmiszerellátása", és közel egyharmada (mintegy 6,3 millió ember) sürgős élelmiszersegélyre szorul.

A WFP 2014-ben 4,25 millió szíriai belső menekültet és mintegy 3 millió, a szomszédos országokba – Libanonba, Jordániába, Törökországba, Irakba és Egyiptomba – menekült szíriait fog élelmezni – áll a szervezet közleményében.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár tűzszünetre szólította fel hétfőn a szemben álló feleket a január 22-i genfi tárgyalások előtt.

„Be kell szüntetni az ellenségeskedéseket, mielőtt megkezdjük a politikai párbeszédet Genfben" – mondta a világszervezet főtitkára New Yorkban újságírók előtt.

Az Aszad-kormányzat és az ellenzék képviselői a tervek szerint január 22-én kezdenek tárgyalni Svájcban Lahdar Brahimivel, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjával a több mint két és fél éve tartó polgárháború befejezéséről.