Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trident Jaguar 15 – NATO-gyakorlat Norvégiában

Szöveg: Soós István alezredes |  2015. április 30. 13:27

Utolsó állomásához érkezett a NATO Gyorstelepítésű Hadtestparancsnokság (NRDC-ITA) Összhaderőnemi Parancsnoksággá történő átalakítása. A közel két évig tartó folyamat a Trident Jaguar 15 elnevezésű gyakorlattal zárult, amit a norvégiai Stavangerben rendeztek meg április 15–28. között.

1595992850

A gyakorlaton részt vett a hadtestparancsnokságon szolgáló összes magyar katona, illetve az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól is érkeztek – önkéntes nemzeti hozzájárulásként – résztvevők. A gyakorlat célja a törzs felkészítése volt az esetleges éles feladatvégrehajtására – ami a június 30-tól fő feladatként ellátott készenléti időszak alatt adódhat – így a résztvevők mindannyian törzsbeosztásokban látták el feladatukat.

A magyar csapat rangidőse – a parancsnokság egyik vezető beosztását, az újonnan létrehozott hatástervező főnökséget törzsfőnök-helyettesi beosztásban vezető – Gulyás Zoltán dandártábornok volt. Mivel a kidolgozott feladatot összfegyvernemi gyakorlatként hajtották végre, így ebben részt vett egy-egy légierő, valamint haditengerészeti komponens parancsnokság is.

1595992851

A forgatókönyv szerint egy fiktív ország, Arnland kérte a NATO segítségét a területén kialakult és az ország biztonságát – ezen keresztül Európa és a NATO tagországait is – fenyegető helyzet megoldására.

A biztonsági kockázatot egy, az ország keleti részén található Kalmar tartomány karizmatikus politikai vezetője jelentette, aki a környező országok némelyikének támogatását is élvezte. Politikájával a terület autonómiájának megszerzését, a legitim arnlandi kormány pozíciójának gyengítését, majd hatalmának megdöntését célozta meg.

1595992851

A tartományban települő fegyveres erők neki tettek hűségnyilatkozatot, ezzel fokozva a fegyveres konfliktus kialakulásának veszélyét. Az itt lévő atomerőmű – mint az esetleges ellenséges katonai tevékenység egyik lehetséges fő célpontja – megvédése külön feladatot rótt az gyakorló katonákra.

A helyzet bonyolultságát az adta, hogy nem hagyományos béketeremtő-békefenntartó feladatokra kellett az állománynak felkészülni, hanem egy szuverén ország autonóm kormányának kellett segítséget nyújtani a helyzet megoldásában. A NATO csapatok a legitim kormány felkérése alapján, a kormányzati szervekkel szoros együttműködésben hajtották végre, elsősorban kiképzési és egyéb támogató feladataikat.

1595992851

A gyakorlatot megelőző tervezési folyamatok begyakorlásán és végrehajtásán kívül, az együttműködési feladatok megszervezése és koordinálása is próbára tette a gyakorlatot végrehajtó katonákat.

A helyzetet bonyolította, hogy a szakadár területekhez tartozó Öland szigeten állomásozó csapatok rakétatámadással megsemmisítették a szövetséges csapatok egyik felszíni hajóját, jelentős veszteségeket okozva ezzel élőerőben és technikában egyaránt. Ez az esemény lehetőséget adott a NATO csapatok parancsnoka számára a közvetlen harci tevékenység elrendelésére.

1595992851

A gyakorlat során a médiakampány, a vezetői találkozók és egyeztetések megszervezése és koordinálása mellett hangsúlyosan szerepelt a következő évre kiírt választások demokratikus végrehajtásának előkészítése és koordinálása is.

A gyakorlat VI- napján több magasrangú katonai vezető mellett a Magyar Honvédség képviseletében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, Takács Attila dandártábornok is részt vett.


Fotó: Hajnal Dániel zászlós