Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb amerikai katonai tanácsadókat küldenek Irakba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 14. 10:45

További mintegy 100 katonai tanácsadót küld az Egyesült Államok Irakba. A CNN amerikai hírtelevízió augusztus 12-ei, kedd éjszakai jelentése szerint feladatuk annak megállapítása lesz, hogy milyen további lépésekre van szükség az iszlám radikálisok által üldözött jazidi kisebbség védelme, illetve e védelmet szolgáló „humanitárius bevetés” érdekében.

Az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei már jelentős területeket foglaltak el Irak északi és nyugati részén, s az ottani, illetve a kelet-szíriai területeken „kalifátust" kiáltottak ki. A szervezet az általa elfoglalt területekről elüldözte a türkmén és a jazidi kisebbség – egy kurd népcsoport – tagjait, akik a környékbeli hegyekben rekedtek víz és élelem nélkül. A legfrissebb hírek szerint jazidik tízezrei menekülnek az iszlám szélsőségesek elől.

Jelenleg mintegy 800 amerikai katona tartózkodik Irakban. Barack Obama elnök a közelmúltban küldött 300 katonát az országba az iraki biztonsági erők támogatása és a bagdadi amerikai nagykövetség védelme érdekében.

Obama múlt csütörtökön jelentette be: engedélyezte, hogy szükség esetén légicsapásokat mérjenek Irakban az iszlamista szélsőségesekre az amerikai alkalmazottak – katonák, diplomaták – védelmében, továbbá humanitárius segítségnyújtást rendelt el a vallási kisebbségek elleni potenciális népirtás megakadályozása érdekében.

A jazidiket a szunnita szélsőségesek „sátánimádóknak" tartják. Irakban a szekta hívei nagyrészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki, de kisebb közösségeik előfordulnak Szíriában, Iránban, Örményországban, Törökországban és Grúziában is. Becslések szerint mintegy 500 ezren tartoznak hozzájuk. Ősi gyökerekből táplálkozó monoteista vallásuk egyes elemei az égitestek óbabilóni kultuszára, mások a Mithrász-kultuszra vezethetőek vissza. Hatással volt rá a zoroaszteri vallás, a kereszténység, sőt bizonyos mértékig az iszlám is. Ennek ellenére a szekta és a muzulmánok között régi ellentétek feszülnek. A közösség jelenleg három képviselővel rendelkezik az iraki parlamentben.