Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb emberrablást hajtott végre a Boko Haram

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 19. 16:00

A nigériai Boko Haram iszlamista terrorszervezet fegyveresei betörtek január 18-án Kamerun területére, és elhurcoltak több mint nyolcvan embert, köztük sok gyereket és nőt, három másikat pedig megöltek – közölték katonai és kormányzati források.

Az előzetes információk szerint mintegy harminc felnőttet, jórészt pásztorokat, valamint ötven fiatal, 10-15 éves korú lányt és fiút raboltak el az ország északi határvidékéről. A kora reggeli támadás célpontja Mabass falu és a környékén lévő más települések voltak.

A katonák kétórás tűzpárbajt vívtak a támadókkal – mondta egy oda vezényelt magas rangú tiszt. Egy másik forrás 30 és 50 közé tette az elhurcoltak számát.

A Boko Haram Nigériában saját iszlamista államot kiáltott ki, és Kamerun felé is terjeszkedik. A szintén szomszédos Csád szombaton 400 katonát küldött ellene. Niger, Nigéria, Csád, Kamerun és Benin vezetői 2014 októberében megegyeztek, hogy közös katonai parancsnokságot állítanak fel, és mozgósítják a Boko Haram elleni fellépéshez szükséges erőket.

A terrorszervezet Nigérián kívül Kamerunban, Nigerben és Csádban is toboroz iszlamista harcosokat. Paul Biya kameruni elnököt nemrég egy videoüzenetben halállal fenyegették meg.