Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz alapítvány támogatásával újítanak fel egy katonai temetőt Esztergomban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 19. 16:48

Az esztergomi önkormányzat szerződést kötött egy vállalkozással, amely egy orosz alapítvány támogatásával orosz, szovjet és magyar katonák sírjait rejtő temetőt újít fel a városban − közölte a polgármester január 19-én, hétfőn az MTI-vel.

Romanek Etelka tájékoztatása szerint öt évre szóló megállapodást írtak alá az Orion Consulting s.r.o. nevű céggel. A társaság vállalta , hogy új első világháborús emlékművet épít a Csalamádé temetőben, valamint felújítják az orosz emlékművet és a sírokat. Ezen felül bekerítik a területet, közvilágítást építenek ki, rendezik a sétányokat és felújítják a faállományt.

A város vezetője hozzátette, hogy a temető felújításának költségeit a szerződést aláíró cég támogatásával a Békességszerzők és Béke nevű orosz alapítvány állja, amelynek képviselői 2014 végén jártak Esztergomban, ahol Mindszenty-emlékmű felállításáról egyeztettek az önkormányzattal.
Az akkori látogatás után Bánhidy László alpolgármester az MTI-nek elmondta, hogy az alapítvány és Esztergom között a ferences gimnázium egy Oroszországban dolgozó korábbi hallgatója teremtett kapcsolatot, a szervezet jelenleg is több ferences diákot támogat ösztöndíjjal.

1595986247

A orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány célja, hogy megemlékezzen Európa-szerte azokról, akik áldozatul estek a kontinens történelmi harcainak. A szervezet elnöke Mihail Pavlovics Lavrinyenko, nyugalmazott katonatiszt.
A Szent Anna vagy Csalamádé temető néven ismert, jelenleg teljesen elhanyagolt temetőben első világháborús magyar és orosz, valamint a második világháborúban elesett szovjet katonák nyugszanak.

A Szent Anna temető egykor a szegényebb réteg temetője volt. Az 1920-as években rendszeresen megemlítik, hogy olyan elhanyagolt, „amilyet még a legkisebb faluban sem látni". 1934 decemberében háromszáz gesztenyefa-csemete ligetszerű elültetésével kívánták rendezni.
A temetőben vízvezeték és ravatalozóhelyiség sohasem volt. A szovjet katonai emlékművet 1946-ban emelték.

A terület 2008 óta közparknak számít, a legutóbbi időkben Csalamádé temetőnek is nevezik a környező városrész neve után.

Fotó: hadisir.hu