Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb nyugati katonai beavatkozás Líbiában?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 8. 7:33

Szükségessé válhat egy katonai beavatkozás Líbiában, ha az Iszlám Állam kalifátust hoz létre ott – mondta a spanyol védelmi miniszter az El País című spanyol napilapnak adott interjúban.

Pedro Morenés szerint a nyugati szövetségesek azért vonultak be Afganisztánba, és azért vannak ott Irakban, Maliban vagy Szomáliában, hogy ezt megakadályozzák, és most ez a veszély még közelebb került Európa határaihoz.

A miniszter elmondta: Szingapúrban május végén beszélt Federica Mogherinivel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, aki hihetetlennek nevezte, hogy még mindig vannak országok, amelyeknek fenntartásaik vannak.

“Nézze Szíriát. Már negyedik éve asszisztálunk a mészárláshoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétóival. Ilyen világot élünk" – hangsúlyozta a spanyol védelmi miniszter.

“Koalíció jött létre az Iszlám Állam elleni harcra, de nemcsak Irakban és Szíriában, hanem mindenütt. Ha Líbiában létrehoznak egy kalifátust, a koalíciónak be kell avatkoznia" – mondta.

A polgárháború szélére sodródott Líbiának két rivális kormánya és parlamentje van: az egyik, a Fadzsr Líbia, melyet a különféle milíciák, köztük egyes iszlamista szervezetek állítottak fel, Tripoliban, a másik, melyet a nemzetközi közösség elismer, a kelet-líbiai Tobrukban székel.

Az Iszlám Állam, mely Szíriában és Irakban nagy területeket szállt meg, az elmúlt évben Líbiában is előretört. Nemrég elfoglalta Szirt város nemzetközi repülőterét, és ezzel teljesen ellenőrzése alá vonta Kadhafi szülővárosát. Fennáll a veszélye annak, hogy hatalmába keríti ennek a tengerparti régiónak a kőolaj-létesítményeit.

A párbeszéd a szembenálló líbiai oldalak között a tervek szerint hétfőn Marokkóban újrakezdődik.