Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb orosz csapatok érkeznek Ukrajna keleti határaihoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 27. 13:16

Folytatódik az orosz csapatok összevonása Ukrajna keleti határainál – közölte március 26-án, szerdán Jevhen Perebijnisz, a kijevi külügyminisztérium szóvivője az ukrán fegyveres erőktől származó értesülésekre hivatkozva.

A tisztségviselő elmondta, hogy az orosz hadsereg hosszabb távra rendezkedik be Ukrajna keleti határainál, katonai táborokat, operatív parancsnokságokat és egészségügyi állomásokat állítanak fel, kommunikációs rendszereket telepítenek.

„Egyebek mellett Ukrajna északkeleti határánál, a brjanszki területen, mintegy 18 kilométerre az országhatártól észlelték a haditechnika összevonását. Ezen kívül kedden a területen lévő Klimovo vasútállomásra befutott két csapatszállító szerelvény összesen mintegy hatvan vagonnyi katonával és hadfelszereléssel" – tájékoztatott a szóvivő.

Ezen kívül drónokat is aktívan alkalmaz Oroszország a határ menti térség légi megfigyelésére. Perebijnisz hozzátette, hogy csak az elmúlt két napban drónok több mint negyven repülését észlelték a területen.

Médiaforrások szerint két újabb orosz hadosztály érkezett szerdán az ukrán határtól nem messze lévő kurszki területre és Belgorod környékére. A kurszki területen két településnél, a határtól 15, illetve 7 kilométerre mintegy 400 katonát vontak össze páncélozott harcjárművekkel, továbbá 10 páncélost vezényeltek a térségbe.

Belgorod közelében pedig három zászlóaljnyi légi szállítású rohamosztagos és két zászlóaljnyi deszantos, összesen mintegy 1100 fő tartózkodik 120 katonai járművel, valamint több mint 25 Mi-24-es harci helikopter állomásozik a térségben.

Két napja egy elit harckocsiezred páncélosait észlelték a brjanszki terület délnyugati részén. Elemzők szerint nem kizárt, hogy Csernyihiv megyén keresztül az ukrán főváros, Kijev elleni támadásra készülhetnek.

Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője a napokban újságírók előtt azt mondta, hogy csaknem százezer orosz katona áll teljes harckészültségben az orosz-ukrán határ mentén.