Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb történelmi műemléket pusztított el az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 5. 19:12

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet fegyveresei felrobbantottak egy diadalívet az általuk korábban elfoglalt kelet-szíriai romvárosban, Palmürában – közölte október 4-én, vasárnap a szíriai régészeti hivatal vezetője.

Maámún Abdulkarim arról számolt be, hogy több helyi forrás is megerősítette a római kori városban található diadalív vasárnapi lerombolásáról szóló híreket. Az időszámításunk előtti II. században épített diadalív az ókori város kapuját jelölte, s egyike volt Palmüra legjelentősebb műemlékeinek. „Arra számítunk, hogy az egész várost lerombolják" – adott hangot borúlátásának az illetékes, aki sürgős cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget Palmüra megmentése érdekében.

A szélsőséges milícia tagjai korábban a kétezer éves Baál-Samin templomot és két ókori mauzóleumot is felrobbantottak az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmürában.

Az Iszlám Állam májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányerők ottani védelmi vonalai összeomlottak.

Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban, Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált.

A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok, mindamellett a mozdítható műkincseket eladják a feketepiacon, ami jól jövedelmező bevételi forrásuk.