Véres összetűzések Aleppóban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. május 6. 18:06Újból összecsaptak Szíria északi részén a szíriai felkelők és a kormányerők: május 5-én, hétfőre virradó éjszaka rakéták csapódtak Aleppó város területére, s a harcokban legkevesebb huszonegy felkelő vesztette életét.
A Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette hadsereg, amelyet a libanoni szélsőséges Hezbollah szervezet és kormánybarát milíciák támogatnak, a június harmadikán esedékes elnökválasztások előtt minél több területet próbál elfoglalni a felkelőktől az ország északi részén.
Továbbra is késlekedik a kormányellenes fegyveresek kivonulása Homsz város ostrom alatt álló negyedeiből.
A több mint két éve ostromlott Homsz óvárosában mintegy 2250 ember tartózkodik. Legtöbbjük felkelő, akiknek a Homsz északi külterületén fekvő két kerületbe kellene visszavonulniuk egy múlt pénteken kötött tűzszüneti megállapodás szerint.
Mivel a felkelők attól tartanak, hogy Aszad csapatai a kivonuló fegyvereseket megtámadnák, azt követelik, hogy az ENSZ munkatársai és a felek között közvetítő irániak kísérjék őket az adott területre.
Az Iszlamista Front nevű felkelőcsoport szabadon enged hetven iráni és libanoni állampolgárt egy korábbi megegyezés részeként − közölte hétfőn az al-Sark al-Avszat nevű tekintélyes arab lap.
A több mint három éve tartó szíriai polgárháború eddig 150 ezernél több halálos áldozatot követelt.