Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington megkezdte az iraki kurdok felfegyverzését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 12. 8:23

Az Egyesült Államok megkezdte az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport ellen harcoló iraki kurd erők közvetlen felfegyverzését – közölték augusztus 11-én, hétfőn nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők.

Washington korábban kitartott azon álláspontja mellett, hogy kizárólag a bagdadi kormánynak szállít fegyvereket, az IÁ azonban az utóbbi hetekben súlyos csapásokat mért a kurd önvédelmi erők, a pesmergák állásaira.

Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen fegyverekről van szó, a név nélkül nyilatkozó magas rangú illetékesek még azt sem árulták el, melyik kormányügynökség felelős a fegyverszállításokért, egyikük mindössze annyit mondott, hogy nem a védelmi minisztérium. Annyi bizonyos, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az utóbbi évtizedekben több hasonló felfegyverzési programot is végrehajtott titokban.

Az intézkedés rávilágít az amerikai vezetőknek az Irakban előrenyomuló Iszlám Állammal kapcsolatos növekvő aggodalmára, s hűen tükrözi a kormánynak azt a meggyőződését, hogy az irakiaknak maguknak kell megtenniük a szükséges lépéseket biztonsági problémáik megoldása érdekében. Az egyik tisztségviselő elmondta: a kormányzat is közel áll ahhoz, hogy jóváhagyja a Pentagonnak a kurdok felfegyverzésére vonatkozó terveit.

Az Ausztráliában tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter eközben sydneyi sajtótájékoztatóján nyugalomra szólította fel az irakiakat, és a több mint három hónapja húzódó kormányalakítást övező belpolitikai válsággal kapcsolatban kijelentette, hogy egyik politikai csoportnak sem lenne szabad erőt alkalmaznia.