Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátokat találtak a vadászház közelében

Szöveg: Szűcs László |  2014. augusztus 12. 7:17

A 32. héten, azaz augusztus 4−10. között 46 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2014-ben eddig összesen 1658 bejelentést kaptak.

Augusztus 4-én Komáromba vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei, mivel a város külterületén, egy szántóföldön, földmunkák közben egy 10,5 centiméteres repeszgránátot találtak. A második világháborús robbanótestet a Martin László zászlós vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Augusztus 5-én Székesfehérvárról érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy Mihályi-Úrhida felé, a Nádor-csatornán átmenő földút mellett világháborús robbanószerkezetet találtak az arra járók. A Hadházi Sándor zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr egy RG-42-es kézigránátként azonosította a robbanótestet, amit a közelben kijelölt robbantási területen meg is semmisített.

Augusztus 6-án Bajóton, a Dámvadasi-vadászháztól néhány száz méterre több robbanószerkezetet is találtak a túrázók. A Lakatos Sándor törzsőrmester vezette járőr két darab 7,5 centiméteres repeszgránátot, valamint egy 7,5 centiméteres páncéltörő gránátot szállított el a helyszínről.

Augusztus 8-án a főváros XIV. kerületébe, a Nagy Lajos király útjára vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei, mivel a villamospálya átépítése közben egy 82 milliméteres aknavetőgránátra bukkantak a munkások. Bár a robbanószerkezet kilőtt állapotban volt, gyújtót nem tartalmazott, így azt a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr biztonságosan el tudta szállítani a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész