Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges Felderítés és Közvetlen Műveletek

Szöveg: Koltai Arnold alezredes |  2010. szeptember 9. 8:32

Az MH Béketámogató Kiképző Központ Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyama, rövid nyári szabadságolást követően, végrehajtotta a tanfolyam következő fázisát. A résztvevő hallgatók elsajátították a különleges felderítés elméleti alapjait, az ilyen feladatokra történő tervezés és felkészülés követelményeit, valamint ezek gyakorlatban történő végrehajtását.

Az elméleti felkészítést követően, az újdörögdi kiképző bázison került sor a csoportok feladattervezésére. Ezt követően a valóságot megközelítő és a jelenlegi műveleti követelményeket szimuláló körülmények között hajtották végre a különleges felderítési feladatuk tervezését és begyakorlását, majd a mintegy hatvan kilométer távolságban lévő objektumokhoz történő kijutást és a felderítést. A csoportok éjszakai kirakása után, a közel öt napos folyamatos feladatvégrehajtás ideje alatt, a saját erőktől teljesen elszigetelve, a számukra megadott célok tevékenységének megfigyelését folytatták, mely során légi utánpótlás fogadását is végrehajtották.

A szükséges adatok és információk megszerzését követően terveknek megfelelően a csoportokat kiemelték a részükre meghatározott műveleti területről, majd a bázisra visszaérkezve, végrehajtották a feladat értékelését és a megszerzett adatok átadását a kiküldő parancsnokság felé. Csakúgy, mint korábban, a kisalegység harcászat időszaka alatt, a felkészítést most is az MH Bakony Harckiképző Központhoz tartozó ellenerő század kiválóan felkészült állománya biztosította.

1595907045
 

A fázis következő részeként, a visszatért csoportok rövid feltöltés után, az egymástól független és különböző célokról megszerezett adatok alapján, megkapták a közvetlen műveletekre intézkedő harcparancsokat. A csoportok tervezésük során azokat a felderítő jelentéseket és adatokat használták, melyeket előzőleg a különleges felderítés során egy másik hallgatói alegység információi alapján álltak rendelkezésre. A tervezés végrehajtásával párhuzamosan, begyakorlásokat hajtottak végre és tekintve, hogy a közvetlen műveleteket helikopterek támogatásával teljesítették, a hajózó személyzettel is percre pontos szinkronizációt kellett elvégezniük a feladat sikere érdekében.
A helikopterek hatékony alkalmazása elengedhetetlen része a különleges műveleti erők részére, kiváltképp az éjszaka, vagy csökkentett látásviszonyok mellett végrehajtott műveletek során. A hallgatók a helikopterek személyzeteivel történő együttműködése és a közös tervezés nélkülözhetetlen ismeretekkel egészítette ki egyre növekvő tapasztalatukat.

A csoportok, miután megkapták a végső jóváhagyást, a kirakást követően megközelítették céljaikat és az elsajátított elvek, valamint a begyakorolt hatályos műveleti eljárások alkalmazásával semlegesítették célpontjaikat. A rajtaütést és az elszakadást követően légi kiemelést hajtottak végre.
A fázis közvetlen műveleteinek végrehajtása során látogatást tett a tanfolyamon résztvevő észt katonák zászlóaljparancsnoka, aki megelégedéssel szemlélte a feladatvégrehajtást, megállapítva, hogy szemmel látható a hallgatók szakmai hozzáértése és fejlődése.

1595907045