Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnokon készültek a balkáni missziókra

Szöveg: Gillányi Zoltán százados |  2010. szeptember 9. 9:00

Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban, a nyári szabadságokat  követően ismét a felkészítés került fókuszba. A nyár utolsó napján kezdődött el a Missziós Törzstiszti Alaptanfolyam, amelynek során a Bosznia-Hercegovinába és Koszovóba, egyéni beosztásba tervezett állomány sajátítja el a missziós feladatok teljesítéséhez szükséges alapismereteket.

A felkészítés egy komplex, több területet felölelő képzés, amelynek célja a Magyar Honvédség állományából NATO és EU misszió egyéni törzsbeosztásba tervezett katonák felkészítése, mind a hazai, mind a nemzetközi szervezetek kiképzési követelményeinek megfelelően. Mindezek elsajátítása után a résztvevőknek képesnek kell lenniük a béketámogató műveletek parancsnokságain, és törzseiben az önálló beosztás ellátására.

A tanfolyamra beiskolázott katonák a kurzus elején megismerkednek azokkal az alapvető törzstiszti-, tiszthelyettesi feladatokkal, amelyek szükségesen minden egyéni beosztásban a külszolgálat sikeres végrehajtásának. A kiképzés során a felkészülő állománynak ugyancsak számot kell adnia angol nyelvtudásáról, mivel a külszolgálatok során a munkanyelv mindenhol az angol lesz. Mindezek mellett széleskörű tájékoztatást kapnak a missziós területek jellemzőiről, elhelyezkedéséről, a konfliktusok kirobbanásának okairól, a hadszíntéren élő lakosság etnikai összetételéről, vallásáról.

A résztvevőknek a kéthetes képzés végére képesnek kell lenniük a megismert műveleti eljárások tervezésére és alkalmazására, a két és több- oldalú nemzetközi egyezmények betartásának ellenőrzésére, azok esetleges megszegésének megfigyelésére és kivizsgálására, valamint a feltárt problémákban érdekelt felek közötti közvetítésre, tárgyalások megszervezésére, illetve az angol nyelvű eligazítások és előadások megtartására.

1595907046
 

A kiképzés végére ismerniük kell a hadszíntéren jelen lévő nemzetközi, kormányzati és nem kormányzati szervezeteket, valamint a nemzetközi hadijog érvényben lévő szabályait.
El kell sajátítaniuk saját testi épségük megóvásának fortélyait, a hadszíntéren bekövetkező balesetek, támadások elhárítását. Az egészségügyi kiképzés területén pedig képesnek kell lenniük az ön-, és kölcsönös segítségnyújtásra, a lövések, robbanások, közlekedési balesetek sérültjeinek ellátására. Emellett pedig azt is tudniuk kell, hogy a műveleti területen milyen a járványügyi helyzet és az éghajlati sajátosságokból milyen kockázatok adódnak.