Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges veszteségadatbázis készült

Szöveg: Szűcs László | Fotó: archív, katonahoseink.militaria.hu |  2020. december 4. 7:15

Nyolc évig készült, szeptember 14. óta elérhető és kutatható a világhálón, s azóta mintegy 244 ezer felhasználó tekintette meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) által üzemeltetett első világháborús veszteségadatbázist. A rendszer kialakításáról, valamint az első hónapok tapasztalatairól dr. Számvéber Norbert alezredessel, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatójával beszélgettünk.

20201203-IVH-adatbazis  (1)

Számvéber alezredes szerint a nyolc éves munkával létrehozott, és a katonahoseink.militaria.hu weboldalon elérhető adatbázis megalkotását az indokolta, hogy a 2010-es évek elején, közeledve az első világháború kitörésének 100. évfordulójához, még nem állt rendelkezésre olyan veszteségi adatgyűjtemény, amely a magyarországi honosságú vagy vélhetően magyar származású katonák 1914-1918 közötti veszteségi adatait tartalmazta volna. „Ennek oka az volt, hogy már a Nagy Háború idején sem volt tökéletes az osztrák-magyar veszteségi nyilvántartás és 1945 után még ezek az adatok is jelentős mértékben sérültek. A források feltárására, feldolgozására és ellenőrzésére irányuló munka 2012-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban kezdődött meg, kezdetben a Honvédelmi Minisztérium anyagi támogatásával” – mondta az alezredes, hozzátéve: az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságtól kapott anyagi támogatással, az akkori három stratégiai partner - a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2016-ot megelőzően a Honvédelmi Minisztérium hadisírgondozó szervezetei, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár - között született megállapodás értelmében a HM HIM 2015-ben kapta feladatul az 1914–1918 közötti magyar katonai áldozatvállalás adatainak feltárására, rendszerezésére és közzétételére irányuló alapkutatás koordinálását.

Az igazgató hangsúlyozta: a tudományos feltáró, feldolgozó munkák alapján elkészült adatbázis alapvetően 7 forráscsoportra támaszkodik. Ezek a császári és királyi Hadügyminisztérium által hivatalosan kiadott veszteséglista, azaz a Verlustlisten; a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárban található halotti anyakönyvek; a bécsi osztrák Hadilevéltárban (Kriegscharchiv) található halotti anyakönyvek, a pozsonyi szlovák Hadtörténeti Levéltárban található halotti anyakönyvek; a bécsi Hadilevéltárban őrzött, hadisírokra vonatkozó temetőkataszteri iratanyag; valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára megyei tagintézményeiben és Budapest Főváros Levéltára őrizetében lévő polgári halotti anyakönyvek első világháborús halálesetekre vonatkozó bejegyzései. A forráscsoportok adatainak feldolgozását, az adatbázis tervezését, a világhálón való publikálást, illetve az adatbázis jelenleg is zajló utógondozását a HM HIM 25 munkatársa végezte és végzi folyamatosan.

20201203-IVH-adatbazis  (2)

Akadt néhány nehézség is a munka során. Leginkább a német nyelvű, gót betűs források - elsősorban a halotti anyakönyvek - feldolgozásakor kellett fokozottan ügyelni arra, hogy elkerüljék az adatok torzulását vagy a teljes adatvesztést. „Fontos megemlítenem, a célkitűzésünk nem az volt, hogy minden egyes személyről saját profilt készítsünk, hanem az, hogy a feltárt veszteségi forrásokat egyenként névhez rendeljük. Ezeket nevezzük egyébként adatsornak. Így akiről a nyilvántartásokban több forrást is találtunk, arról több különféle adatsor is elérhető az adatbázisban” – mondta Számvéber alezredes, hangsúlyozva: nehézség volt még a források tökéletlensége is mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból. Ez azt jelenti, hogy nem minden katonáról készült veszteségi jelentés, az elkészült jelentésekből nem az összes maradt fenn és a meglévőkben is elfordulnak pontatlanul rögzített adatok. Így az elkészült adatbázisunk szükségszerűen nem lesz, nem is lehet soha teljes és tökéletesen pontos. „A munka eredményeképpen összességében, az ismétlődésekkel együtt több mint másfél millió magyar honosságú katonára vonatkozó feldolgozott adatsor, vagyis több, mint másfél millió veszteségi esemény áll rendelkezésünkre” – árulta el az alezredes. Ezek közül 703 ezer halálesetet, 528 ezer sebesülést és 341 ezer hadifogságra jutást dokumentál.

Megtudtuk azt is, hogy az elkészült adatgyűjtemény különleges, hiszen – bár számos európai és az öreg kontinensen kívüli ország rendelkezik első világháborús halottainak veszteségi adatbázisával – a HM HIM által üzemeltetett adatbank nem csak a hősi halottak, de a sebesültek és a hadifoglyok adatait is tartalmazza és ezeket számos szempont szerint, akár csoportosítva is lehet keresni. „Ráadásul olyan online környezetben tettük közzé mindezt, amelyben a felhasználó a meglelt adatokhoz azonnal kereshet különféle hadtörténelmi, haditechnikai vagy viselettörténeti hátteret is, így kapva teljesebb képet eleink katonai áldozatvállalásáról” – részletezte a Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója.

20201203-IVH-adatbazis  (3)

Az adatbázist, ünnepélyes keretek között szeptember 14-én „élesítette” Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, valamint Schmidt Mária kormánybiztos. Azóta – november végéig – mintegy 244 ezer felhasználó összesen 1 840 000 alkalommal tekintette meg, és csaknem 315 ezer munkamenetet indított. A látogatók 12,5 százaléka visszatérő vendég volt. „A felhasználók leginkább saját családjuk, esetleg ismerőseik családjának katonai szolgálatot teljesített tagjait keresik. Emellett a helytörténeti kutatók is jelentős számban használják a honlapot. A visszatérők zöme közülük kerül ki” – mondta Számvéber Norbert alezredes.

Az igazgató kiemelte azt is, hogy kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyeztek a társadalmi párbeszédre. Mivel tudatában voltak a veszteségi forrásanyag tökéletlenségének, így eleve beépítették a honlap menürendszerébe annak lehetőségét, hogy a felhasználók megfelelő hiteles dokumentumok birtokában adatpontosítási kérelemmel fordulhatnak a HM HIM-hez. „Amennyiben a felhasználó által közölt adat az ellenőrzés során hitelesnek bizonyul, felvisszük az adatbázisba. Ilyen körülmények között akár teljesen új veszteségi adatsorok is keletkeztek már, bővítve mindannyiunk ismeretét a Nagy Háború magyar veszteségével kapcsolatban. A felhasználók az adatok pontosításán túl sokszor küldenek be például a katonákról portréfotót, tábori levelezőlapot, katonai dokumentumok másolatát, amiket mi szívesen feltöltünk az adatsorok alá” – emelte ki az alezredes. Az adatbázis közzététele óta 2080 esetben érkezett be a HM HIM-hez adatot pontosító vagy új adatot javasló kérelem a honlapon keresztül. Ezeket szinte azonnal feldolgozták és amennyiben a kérelem megalapozott volt, a módosítást az adatbázisban végrehajtották. „Összességében azt tapasztaltuk, hogy a magyar társadalom hasznosnak tartja ezt az adatbázist és kiemelt érdeklődést mutatott iránta. Három hónap múltán az újdonság varázsa talán már múlóban van, de mi a munkát tovább folytatjuk és az adatokat a beérkező felhasználói észrevételek figyelembevételével lehetőség szerint tovább pontosítjuk” – húzta alá Számvéber Norbert.

20201203-IVH-adatbazis  (5)

Az igazgatótól megtudtuk azt is, hogy az adatbázist nemcsak a magánemberek, hanem a kutatók is előszeretettel használják. Az ő esetükben is igaz a kétirányú információáramlás. „Az általunk biztosított alapokból kiindulva a kutatók helyben végzett kutatásaik nyomán sokszor pontosíthatják az adatokat. Természetesen akár kutatók, akár magánszemélyek kívánnak adatot módosítani, ezt kizárólag hiteles dokumentumok másolatának bemutatásával kezdeményezhetik” - fogalmazott az alezredes.

A középtávú tervekkel kapcsolatban megtudtuk: a már meglévő veszteségi adatbázis és a magyarezredek.hu oldalon elérhető hadtörténeti háttértár mellett szeretnék közzétenni a hadi kitüntetésben részesült magyarországi honosságú tiszti és legénységi állomány adatait is. „Emellett pedig folyamatban van a második világháború magyar katonai veszteségi adatbázisának összeállítása is, amelyben a korábbi projekt tapasztalataira nagy mértékben építettünk. Az új veszteségi adatbázis megjelenési formája és közzétételének időpontja egyelőre a jövő titka, de a nem túl távoli jövőé” – zárta a beszélgetést Számvéber Norbert alezredes.

20201203-IVH-adatbazis  (4)
Kapcsolódó cikkek