Kutató és katona

Ön ismert katonatudós. De hogyan lett katona?

Egyszerűen bevonultam… Kissé részletesebben: 1977-ben jelentkeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára. Ott építő-gépészmérnöki szakon végeztem, majd csapatszolgálat következett. Szolgáltam a ranglétra minden fokán: voltam szakasz- és századparancsnok, zászlóalj-hadműveleti tiszt, ezredtörzsfőnök, szolgáltam a vezérkarnál a műszaki főnökségen és voltam dandárparancsnok-helyettes Szentesen. Szolgáltam Bosznia-Hercegovinában is, különböző missziós beosztásokban.

Gondolom, ott rengeteg gyakorlati tapasztalatot gyűjtött össze.

Másfél évet töltöttem a Magyar Műszaki Kontingensnél törzsfőnökként és parancsnokhelyettesként. Szakfeladatok tervezése, szervezése és kivitelezése volt a feladatom. 1999-ben pedig felkértek arra, hogy Szarajevóban az SFOR-parancsnokságon lássam el a műszaki főnöki teendőket. Ez azt jelentette, hogy egy körülbelül ötvenfős műszaki törzs élén az egész felelősségi területen, az SFOR teljes erői műszaki feladatainak tervezése, szervezése és irányítása volt a feladatom. Hidakat, utakat, katonai táborokat és különféle más objektumokat építettünk, illetve néha lebontottunk. Feladataink közé tartozott az aknamentesítéssel kapcsolatos adatbázisok karbantartása, naprakészen tartása is.

A sok teendő közül melyik volt a legemlékezetesebb?

Két nagyobb projekt. Az első: a Szarajevóban megtartott államfői találkozó műszaki biztosításának megszervezése. Ez rendkívül komoly feladat volt, hiszen a találkozóra mindössze négy évvel a háború befejezése után került sor. A rejtett aknák felderítésétől kezdve, a mesterlövészek elleni védekezésen át, a fizikai akadályok telepítéséig bezárólag rengeteg mindenre kellett figyelni. A második: Bosznia és Horvátország között pontonhidat kellett építeni a Száván, amelyet aztán a szerb és a horvát haderőnek közösen kellett működtetnie. (…)

(Az írást teljes terjedelmében a Magyar Honvéd magazin május 13-án megjelenő számában olvashatják el!)