Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapás a Gázai övezetben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. június 25. 9:45

Az izraeli légierő támadást hajtott végre péntekre virradó éjjel Gázai övezeti célpontok ellen – közölte a hadsereg egyik szóvivője. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Mint a szóvivő a Jerusalem Post című izraeli lapnak elmondta, az izraeli harci repülőgépek az övezet északi részén egy fegyverraktárat, délen pedig két csempészalagutat támadtak.

Szavai szerint a légi csapást válasznak szánták a palesztin szélsőségesek által a Gázai övezetből Izrael határ menti területei ellen végrehajtott újabb támadásokra.

Izraeli jelentések szerint csütörtök este két, a Gázai övezetből kilőtt aknavetőgránát és egy Kasszám-rakéta csapódott be egy izraeli kibuc közelében, előzőleg pedig az övezettől mintegy tíz kilométerre északra fekvő Askelón közelében csapódtak be gránátok. A lövedékek mindkét esetben beépítetlen területeken robbantak, és sebesülést vagyok károkat nem okoztak.