Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyelről európai azonosítóra váltott a haláltábor honlapja

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 12. 19:29

Lengyelországban az egykori majdaneki náci haláltábor emlékhelyének honlapja megváltoztatta a domain regisztrációját: a jövőben lengyel helyett európai azonosítója lesz – jelentette be csütörtökön a múzeum egyik vezetője. Danuta Olesiuk, az emlékhely helyettes igazgatója megadta a honlap új címét (www.majdanek.eu), amelyet a lengyel kulturális minisztérium közbenjárására kellett korrigálni.

Lengyelország nem akarja, hogy összefüggésbe hozzák a második világháborúban a németek által lengyel területen létesített 12 munka-, halál- és koncentrációs táborral, hogy óhatatlanul se a lengyeleket tegyék felelőssé a nácik által elkövetett szörnyűségekért.

Németország 1939-ben rohanta le Lengyelországot, és a több mint öt esztendős megszállás során hárommillió lengyelt öltek meg, egy részüket azokban a táborokban, ahol sok millió zsidóval is végeztek.

Az egykori auschwitz-birkenaui táborban létesített múzeum és emlékhely azt közölte, hogy nehézségei támadtak, mert mások már lefoglalták a szóba jöhető új címeket.