Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiában patthelyzet van a frontokon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 4. 7:03

Több fronton is heves harcok folytak a hét végén a kormányerők és a felkelők között Líbiában, de döntő fordulat nem következett be, noha az utóbbiakat már nyugati katonai kiképzők támogatják a helyszínen.

A harcok fő színtere a Bengázi tágabb előterében fekvő Brega olajkikötő, amely az előző napokban többször is gazdát cserélt, de szombaton a felkelők kezére került. A vasárnapi helyszíni jelentések szerint viszont a harcoknak még koránt sincs vége. A lázadóknak nagy segítséget nyújtó koalíciós légierő bombázása vasárnapra virradóra elmaradt.

Közölték ugyanakkor, hogy szombatra virradóra legalább tíz társuk halt meg a nyugati szövetségesek egyik Brega környéki légicsapásában. Musztafa Ali Omar felkelő azt állította, hogy Moammer Kadhafihoz hű emberek szivárogtak közéjük, akik légvédelmi géppuskából a levegőbe lőttek. Erre a NATO-erők légicsapást mértek a csoportosulásra. Az atlanti szervezet vizsgálja az állítólagos légitámadásról szóló jelentéseket.

Folytatódott a Tripolitól kétszáz kilométerrel keletre lévő Miszráta ostroma. A hadsereg harckocsikból és tüzérségi fegyverekből lövi a várost – közölte szombaton a védők egyik szóvivője. Három ponton akartak betörni – mondta -, de mindegyik kísérletet visszaverték. Viszont szombaton a NATO egyetlenegy légitámadást sem hajtott végre az ostromló hadsereg ellen, pedig gépei átrepültek a város felett – mondta a szóvivő.

A kormányerők új frontot nyitottak szombaton a Tripolitól délnyugatra fekvő, a lázadók kezében lévő Kotla városnál. Az al-Arabíja arab hírtévének nyilatkozó egyik szemtanú azt mondta, hogy a Kadhafihoz hű csapatok keletről indítottak támadást a város ellen, s nehéztüzérséget és Grad típusú rakéta sorozatvetőket is bevetnek a felkelők állásai ellen.

Amerikai és egyiptomi kommandósok képezik ki a líbiai felkelőket egy kelet-líbiai titkos gyakorlótéren – jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A híradás szerint a felkelőket a legkorszerűbb, hőérzékelővel ellátott rakéták kezelésére oktatják, amelyek a minap érkeztek Egyiptomból.

A Focus német magazin azt írta legfrissebb számában német és más nyugati hírszerző szolgálatokra hivatkozva, hogy Irán és Egyiptom járművekkel, illetve fegyverekkel támogatja a Kadhafi-rezsim ellen harcoló líbiai felkelőket. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy brit kommandósok készítenek fel egy, volt líbiai katonákból verbuvált felkelőosztagot Tripoli bevételére.

A NATO légiereje 184 bevetést hajtott végre szombaton Líbia fölött – jelentették be vasárnap. A Brüsszelben kiadott közlemény szerint ebből 70 volt „támadó berepülés". Ezek azok az akciók, amelyekben bombákkal vagy rakétákkal felszerelt gépek vesznek részt, de nem jelenti feltétlenül azt, hogy tényleg végrehajtottak légicsapásokat. A NATO nem teszi közzé a megtámadott célpontok számát.

Nagy-Britannia továbbra sem küld katonákat Líbiába – mondta William Hague brit külügyminiszter, cáfolva egy lapértesülést, amely szerint több száz brit tengerészgyalogos készül líbiai bevetésre.

A The Sunday Times úgy tudja, hogy egy 600 fős tengerészgyalogos egység és legalább hat hadihajó indul a hét elején Líbiába. A küldetés célja gyógyszer- és élelmiszerszállítmányok eljuttatása a lázadók kezén lévő városokba, a tengerészgyalogosok feladata pedig azoknak a kikötőknek a védelme lenne, amelyekben a szállítmányokat kirakják.

Hague azonban a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában cáfolta a hírt, mondván: az alakulat nem Líbiába készül, hanem egy „máshol" rendezendő hadgyakorlatra. London szorosan tartja magát az ENSZ-határozathoz, amely tiltja Líbia bármely részének megszállását – hangsúlyozta a brit külügyminiszter.

Musza Kusza líbiai külügyminiszter nagy-britanniai dezertálásával kapcsolatban Hague megismételte, hogy a líbiai politikusnak szökése előtt a brit kormány nem ajánlott fel – és ezután sem fog felajánlani – büntetőjogi mentességet. Közölte: Musza Kuszát a brit hatóságok nem tartóztatták le, szabad akaratából utazott Nagy-Britanniába, és jelenleg „biztonságos helyen" tartózkodik, ahol „brit illetékesekkel" tárgyal. A brit sajtó feltételezései szerint Musza Kuszát a brit külső hírszerzés (MI6) illetékesei hallgatják ki a Líbiához kapcsolható múltbeli nagy-britanniai merényletek részleteiről.

Brit sajtóértesülés szerint Líbiában őrizetbe vették Musza Kusza feleségét. A The Daily Telegraph szerint az elfogásával valószínűleg azt igyekszik megakadályozni, hogy a dezertőr külügyminiszter együttműködjön a britekkel. A lap tripoli forrásai szerint Musza Kusza szökése után nem sokkal súlyos tűzharc robbant ki a líbiai főváros azon központi negyedében, ahol a rezsim legmagasabb rangú tisztviselői élnek. Állítólag többen közülük szintén menekülni próbáltak családtagjaikkal együtt, és a negyed fegyveres őrszolgálata rájuk támadt. A tűzharc után „még másnap reggel is a vért takarították fel" a városrészben – idézte az egyik szemtanút.

Athéni kormánykörök közlése szerint Moammer Kadhafi üzenetével vasárnap délután a görög fővárosba érkezett Abdelati el-Obeidi líbiai külügyminiszter-helyettes. „Ők (a líbiai kormány) azt kérték, hogy egy küldöttjük üzenetet adhasson át Jeórjiosz Papandreu miniszterelnöknek, ezért van Athénban" – idézte a Reuters brit hírügynökség a hivatalos görög forrást.