Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Litvánia katonai attaséját fogadta a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese

Szöveg: a Magyar Honvédség Parancsnoksága | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2022. szeptember 20. 10:50

Bemutatkozó látogatásra érkezett Vilmas Satas ezredes, Litvánia Magyarországra akkreditált katonai attaséja Sándor Zsolt altábornagyhoz, a Magyar Honvédség parancsnokának helyetteséhez szeptember 19-én, hétfőn.

LALA6168

Sándor Zsolt altábornagy a találkozón elmondta, hogy elkötelezettek vagyunk a kétoldalú katonai kapcsolatok, illetve a nemzetközi szerepvállalásunkkal összefüggő területeken az együttműködés elmélyítésére, illetve a V4 keretében zajló regionális együttműködés erősítésére, intenzitásának fokozására a balti országokkal.

Eszmecserét folytattak továbbá a tartalékos rendszer kihívásairól, valamint a haderőfejlesztésben elért eredményekről.

LALA6163

A megbeszélésen szó volt még a litván haderő nemzetközi szerepvállalásáról, a balti védelempolitika aktuális kihívásairól és a NATO balti légtérrendészeti missziójáról, amelyben idén augusztus 1-jétől – 2015 és 2019 után –, immár harmadik alkalommal vehetnek részt a Magyar Honvédség vadászpilótái.

LALA6159