Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London 120 katonát küld Irakba

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 15. 7:39

Nagy-Britannia további 120 katonát küld Irakba, hogy segítséget nyújtson az iraki hadsereg kiképzéséhez – közölte a brit védelmi minisztérium egyik szóvivője kedden.

A szóvivő nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor indulnak Irakba az újabb katonák, akik szavai szerint “különleges szakértelmükkel egészítik ki azokat az egységeket, amelyek már együtt dolgoznak Bászrában az iraki hadsereggel a katonai feladatok átadásán". Méltatta a brit kontingensnek az irakiak kiképzésében vállalt munkáját, egyúttal spekulációnak minősítette a The Sun című brit bulvárlapban kedden megjelent értesülést, amely szerint legalább a következő egy évben nagyon kicsi a valószínűsége az Irakban állomásozó brit csapatok kivonásának.

Az Irakba vezényelt mintegy 4000 brit katona többsége a dél-iraki Bászra város közelében állomásozik. A brit kormány korábban közölte, hogy a biztonsági helyzet javulásának köszönhetően idén 2500 főre csökkenthetik létszámukat.

Címkékkiképzés