Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Gripen Párizs felett

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 15. 7:30

Francia vadászgépekkel közösen 8 európai légierő repülőgépe nyitotta meg Párizsban a francia nemzeti ünnepen tartott díszszemlét: köztük volt a magyar honvédség egyik Gripenje is.

Sarkozy elnök meghívására a tegnap megalakult Unió a Mediterrán térségért nevű szervezet több, mint negyven állam- és kormányfője, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is ott volt a Concorde téren elhelyezett dísztribünön. A katonai parádé díszvendége volt Ban Ki-mun ENSZ-főtikár mellett Asszad szíriai elnök is.

A francia forradalom évfordulóján a párizsi Champs-Elysées sugárúton minden évben megtartott katonai díszszemlét a mediterrán unió megalakulása alkalmából idén Franciaország a béke jegyében kívánta megrendezni: először fordult elő, hogy nem francia, hanem az ENSZ kéksisakos békefenntartóinak két, köztük egy 25 nemzetet képviselő 146 fős kontingense nyitotta a szárazföldi erők parádéját.

A kéksisakosok között egy magyar katona is felvonult. Õket a nemzeti alakulatokban közel 4500 francia légiós, szárazföldi és lovas katona követte. Utánuk köveztek a haditechnikai eszközök: 83 motor és 226 egyéb jármű.

A párizsi díszszemlére tavaly kaptak először meghívást az összes európai uniós tagállamból katonák, Magyarországot akkor a honvédség díszzászlóaljának 27 katonája képviselte.

A július 1-jén kezdődött francia EU-elnökség alkalmából – amelynek egyik prioritása a közös európai védelem megteremtése – idén a díszszemle légi bemutatójának 65 repülője és 30 helikoptere között nyolc európai nemzet – Magyarország mellett Belgium, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia – tíz gépe is bemutatkozott a katonai parádén.

Ez volt az első alkalom, hogy magyar pilótákkal külföldi légi bemutatón repült a magyar légierő Gripen vadászgépe. Ugrik Csaba alezredes és Murguly Gusztáv őrnagy a kétüléses géppel ötös kötelékekben 500 kilométeres óránkénti sebességgel repült el 450 méter magasan a Champs-Elysées felett. A magyar Gripen négy francia Mirage típusú bombázó vadászgéppel repült kötelékben. A magyar repülőgép az ék alakú kötelék jobb hátsó gépe volt.

A nemzetközi kötelékek francia vezetéssel 30 másodpercenként követték egymást.