Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövöldözés a csecsen parlamentben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 19. 11:29

Állítólag két ember életét vesztette egy lövöldözésben kedden az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld parlamentjében – jelentette az Interfax hírügynökség biztonsági forrásra hivatkozva. A RIA Novosztyi szintén meg nem erősített értesülése szerint egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az épület mellett.

A hírügynökség úgy tudja, a képviselők érkező autói között behatolt a parlament területére egy személyautó, amelynek egyik utasa felrobbantotta a testére erősített pokolgépet, további két fegyveres pedig tűzharcba kezdett az őrséggel.

A források szerint a lövöldözés néhány percig tartott, majd a bent lévő civileket evakuálták, az épületet körülvették különféle fegyveres testületek egységei, és különleges hadművelet keretében igyekeznek ártalmatlanná tenni a terroristákat.

Az incidensről tájékoztatták Rasid Nurgalijev orosz belügyminisztert, aki Groznijban tartózkodik, hogy a Rendőrség Napja alkalmából kedden értekezletet tartson a csecsenföldi belügyminisztériumban.

Oroszország sikertelenül igyekszik megfékezni az Észak-Kaukázusban az iszlám szélsőségesek tevékenységét. Csecsenföld e szempontból jó ideig kivételnek tűnt: a Moszkva iránt lojális Ramzan Kadirov elnök kiszorította a köztársaságból a szélsőségesek többségét, így ott viszonylagos nyugalom honolt. A nyáron azonban a bandák szervezett támadást indítottak a Kadirov-klán faluja ellen, s most a parlamentet támadták meg.

Az Oroszországtól való függetlenségért küzdő szeparatisták mozgalma gyakorlatilag már nem létezik, és az iszlám szélsőségességet a helyi vezetők szerint a végletes szegénység, a klánok közötti harcok, a korrupció, és a rendvédelmi szervek kemény fellépése táplálja: a militánsokat lehetőség szerint megsemmisítik, s nem ritkán civilek is áldozatul esnek a rendkívüli hadműveletekben. A helyi vallási vezetők hangsúlyozzák, hogy az iszlám békés vallás, nincs köze a szélsőségességhez, és hogy a fegyveres bandák az eredetitől eltérően, saját érdekeik szerint értelmezik az iszlámot.

A lövöldözés kezdete után a terroristákat megölték – jelentette az Interfax hírügynökség biztonsági forrásra hivatkozva.

Ramzan Kadirov csecsen elnök a telefonon érdeklődő Vlagyimir Putyin kormányfőnek beszámolt a különleges hadművelet menetéről, s az orosz kormány sajtószolgálata szerint azt mondta, hogy két rendőr vesztette életét.

Címkékgyakorlat