M47 Patton: A hidegháború harckocsija
Szöveg: Snoj Péter | 2021. november 7. 18:39Az M47-es típus a nevét arról a George S. Patton tábornokról kapta, aki a harckocsik alkalmazásának egyik legnagyobb pártolója volt az amerikai hadseregen belül. Bár azt gondolhatnánk, hogy ez nagy jövőre predesztinálta volna, a Patton harckocsik – az amerikai hadsereg alkalmazásában – sosem láttak harcot.
A történelmi hűség kedvéért el kell árulnunk, hogy az M47-es a középső gyermek volt a Patton névre keresztelt harckocsik családjában. Nagytestvére, az M46 és kisöccse az M48 is a legendás amerikai tábornok nevével büszkélkedhetett, noha valójában végül egyik típus sem ért el olyan népszerűségi és elismertségi csúcsokat, mint a közkedvelt M4 Shermanok, vagy épp az újkort jelentő M1 Abramsek. A negyvenhetes Patton hírnevének hiányára magyarázatot adhat a korszak, amelyben született.
A második világháború lezárásával megszületett az amerikai haderő igénye egy új, modern harckocsitípusra, amelynek tervezésekor minden, a háborúban szerzett tapasztalatnak hely jut. A vágyálom a T42 típusú közepes harckocsi képében látszott megvalósulni, ám időközben kitört a koreai háború és a frontcsapatok azonnali választ követeltek. A hadvezetés így gyakorlatilag fogta az addig elért teszteredményeket és fejlesztéseket és ráépíttették a már létező M46-os harckocsi alvázára. Bár tudták, hogy a kapkodással nagyot kockáztatnak, az új háború gyorsan váltakozó állapota miatt vállalták a rizikót. Talán nem túlzás azt állítani, hogy példaértékű gyorsasággal dőlt el a beszerzés, 1950 decemberében az American Locomotive Company élőszerződéssel kezdett bele a 100 millió dollár értékű, 500 harckocsi előállítását tartalmazó projektbe.
A 90 milliméteres harckocsiágyúja mellett az M47-es fegyverzetét alkotta két .30-as kaliberű Browning géppuska (egyik a toronyban, másik a vezető helye mellett, front irányba állítva), és még ráadásként egy M2 típusú .50-es kaliberű géppuska a torony tetején elhelyezve. A gyártást megannyi tényező akadályozta, többek között Truman elnök azon elvárása is, hogy a hadiiparnak sok különálló helyre kell szétosztania a képességét, ezzel megelőzve azt, hogy egy esetleges ellenséges légibombázás esetén a teljes iparág vesszen el.
Szintén elnöki utasítás volt az is, hogy civil vállalatokat is kötelező jelleggel be kellett vonni a gyártó folyamatokba, amelyek azonban a második világháború alatt hadicélokra elkobzott gépesítés nélkül gyakorlatilag egyhelyben topogtak. Mindezeket már csak tetézte a kapkodás következtében keletkező megannyi konstrukciós és előállítási hiba, amelyek kiküszöbölése szintén nehezítette az előállítást.
Mire az M47 Pattonökből haderő szinten is értelmezhető mennyiség rendelkezésre állt, a koreai háború annyira a végéhez közeledett, hogy már csak teszt jelleggel hajóztak át pár darabot a csendesülő frontra. A legtöbb elkészült harckocsi Európába került, hogy az egyre élesedő hidegháborús demonstratív fegyverkezést erősítse. A gyártás 1953 novemberi leállításáig mintegy 8 és félezer harckocsi gördült ki a gyárakból.
Mire azonban befejeződött volna a hadrendbe állítása, elkészültek az első M48 Patton harckocsik is, amelyek sok gyermekbetegség kijavítása mellett számos képességtöbblettel bírtak a 47-esekhez képest. Már 1953-tól kezdve is limitált sztenderdként, vagyis amolyan, „ha már van, használjuk” alapon alkalmazták őket, 1955-től már csak gyalogságtámogató szerepet töltöttek be a gyakorlatokon, a hatvanas években pedig végleg kivonták őket az amerikai hadsereg soraiból. Mindez persze nem jelentette a típus történetének teljes végét. Számos ország vette át és használta nagy megelégedéssel, így a teljesség igénye nélkül: Ausztria, Belgium, Etiópia, Franciaország, Görögország, Portugála, Irán, Spanyolország. Pár országban még a mai napig is jelen van a típus, bár már inkább csak műszaki jellegű támogatófeladatokra alkalmazzák őket. A legtöbb Patton harckocsi sorsa a lőtéri céltárggyá válás lett.
Nem így egy bizonyos osztrák M47-es, amelynek megadatott az a szerencsés sors, hogy egy később nemzetközi hírnevet szerző sorkatona, alias Arnold Schwarzenegger lett e kezelője. A katonai szolgálata során olyannyira megkedvelte a 331-es lajstromszámú harckocsit, hogy annak 1992-es leselejtezésekor sikerült megvásárolnia, a hírek szerint a mai napig nagy becsben tartja.
Szintén érdekesség: a hatvanas évek Hollywoodjában, így például az 1965-ös A halál 50 órája című mozifilmben is M47-es Patton harckocsikkal helyettesítették a támadó német hadsereg Tigriseit.