Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ma már valódi erő van a Magyar Honvédségben”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Illyés Tibor (MTI) |  2024. április 13. 17:47

A hazaszeretetről és Magyar Honvédség erejéről, fejlesztéséről beszélt a Váci Honvédelmi Napon Rétvári Bence, a rendezvény fővédnöke, április 13-án, szombaton.

vachonvedelminap2

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, hogy a békéhez erő kell és azért is indult el a Magyar Honvédség fejlesztése, hogy Magyarországnak olyan honvédsége legyen, amely a saját lábán áll. Legyen kapacitás arra, hogy az ország számára kiemelkedően fontos eszközöket hazánkban lehessen gyártani - fejtette ki Rétvári Bence. Aláhúzta: „ahhoz, hogy megőrizzük Magyarország békéjét, bizonyos hadfelszerelésekből is önellátónak kell lenni, hogy senki sehol ne lásson minket kiszolgáltatottnak, a saját lábunkon álljunk, erősek legyünk, és ellen tudjunk állni bármilyen nyomásnak".

vachonvedelminap1

A rendezvény kapcsán kiemelte, hogy minden hagyományőrző honvédelmi nap hazaszeretetre nevel, a hazaszeretetet erősíti. Hozzátette: ma már valódi erő van a Magyar Honvédségben, a magyar gazdaságban, a magyar emberek gondolkodásában, a magyar kultúrában és a magyar identitásban, amit védeni kell. A rendezvényen az érdeklődők látványos eszközökön és bemutatókon keresztül ismerkedhettek meg a Magyar Honvédség különböző területeivel.