Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katona is indult az U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon

Szöveg: MH Sportszázad |  2022. november 8. 10:52

Szarajevó adott otthont az idei U23-as cselgáncs Európa-bajnokságnak október utolsó hetében. A magyar válogatott népes csapattal, tizenhét versenyzővel vágott neki a küzdelmeknek: közülük Tóth Benedek tizedes egyéniben az ötödik helyen végzett, míg csapatban bronzérmet vehetett át.

U23_EB_1

Tóth Benedek tizedes, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolója a 81 kilogrammos férfiak mezőnyében állt szőnyegre, ahol végül három győzelemmel és két vereséggel zárta a kontinensbajnokságot.

U23_EB_2

„Kemény napokon vagyok túl, az első három küzdelemben egészen jól ment a cselgáncs és sikerült többféle technikát is dobnom. Az elődöntőben hamar két intés hátrányba kerültem, de utána egészen közel voltam hozzá, hogy értékelhető akciót hajtsak végre, viszont sajnos az ellenfelemnek tíz másodperccel a vége előtt sikerült meglepnie. A bronzmeccsen estem egy wazaarit és utána mindent megtettem, hogy vissza tudjak kapaszkodni, de végül nem tudtam megfordítani a mérkőzést, így az ötödik helyen zártam” – értékelte a versenyt Tóth tizedes.

U23_EB
Kapcsolódó cikkek