Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katonák, német kitüntetés

A magyar katona számára nem kérdés a bajba jutottak megsegítése

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Pintér Ákos |  2024. május 26. 19:07

Német állami kitüntetést vehetett át Sándor Roland Zsolt törzsőrmester és Csombók János nyugállományú ezredes a 2021-es árvíz során nyújtott szolgálatukért Németország budapesti nagykövetségén. Az elismeréseket átadó Julia Gross, Németország budapesti nagykövete szerint előremutató a magyar-német katonai összefogás.

20240523_Németnagyköv.kitüntetés_PAKO_-3

„Meggyőződésem, hogy még mindannyian emlékszünk azokra a borzasztó felvételekre, amelyek az Ahr folyó völgyében, 2021 júliusában készültek. Valószínűleg ilyen nagymértékű természeti katasztrófát nem élt át Németország az elmúlt évtizedekben” – fogalmazott Julia Gross, Németország budapesti nagykövete azon a fogadáson, amelyen a magyar katonákat a 2021-es árvízi segélyezésért tüntettek ki (Einsatzmedaille „Fluthilfe 2021”). A diplomáciai misszió vezetője elmondta: a három évvel ezelőtti természeti csapás tizenkét európai országot érintett, mintegy kétszázötvenen vesztették életüket, köztük Németországban százkilencvenhatan. „A halálesetek mellett rengeteg családnak kellett örökre elhagynia otthonát, ezrek maradtak lakhatásra alkalmas ingatlan nélkül. Az ilyen nehéz órákban rendkívül nagy jelentősége van a gyors segítségnyújtásnak, a szolidaritásnak és a barátságnak. Ebben a helyzetben hét magyar katona szerzett kimagasló érdemeket” – tette hozzá, kiemelve, hogy egyáltalán nem magától értetődő az a segítség, amelyet a Németországban állomásozó, illetve a Hürthi Szövetségi Nyelvi Hivatalban tanuló magyar katonák nyújtottak.

Julia Gross felidézte azt is, hogy a magyar katonák saját maguk ajánlották fel a segítségüket, amelyet Németország hadereje, a Bundeswehr örömmel fogadott és koordinált a következő napokban. „Láttam azokat a felvételeket, amelyek a segítségnyújtáskor készültek: önök a szabadidejükben – elsődlegesen hétvégenként – mázsaszám hordtak el romokat, iszapot, kidőlt fákat takarítottak el az útból. És mindenekelőtt: reményt adtak a katasztrófa túlélőinek” – sorolta. „A Németországi Szövetségi Köztársaság nevében Csombók János ezredesnek köszönetképpen az emberi életek megmentésében, a veszélyek elleni védekezésben és az árvízi események által okozott károk felszámolásában 2021 júliusában nyújtott különösen önfeláldozó segítség elismeréseként, a »2021-es árvízi segélyezés « kitüntetést adományozom” – olvasható az egyik kitüntetett Boris Pistorius német védelmi miniszter által hitelesített, az északnyugat-németországi Bonnban, március 18-án kelt oklevelében. Csombók János nyugállományú ezredes portálunk kérdésére elmondta: a rangos kitüntetés a huszonnegyedik elismerés a harminchatéves katonai pályafutása során.

20240523_Németnagyköv.kitüntetés_PAKO_-16

„Ez valóban tekintélyes elismerés Németországban, amelyet kimondottan a 2021-es árvízi katasztrófahelyzet kezelésében résztvevők számára hozott létre a német honvédelmi minisztérium. A tárca vezetője elsősorban azoknak a tűzoltóknak, mentőknek, rendőröknek, katonáknak és civileknek adományozhatja, akik a hatalmas összefogásban megpróbáltak segíteni a sok tízezer bajbajutottnak” – tette hozzá. Csombók János elmondta: a katasztrófa idején a Magyar Honvédség Németországi Katonai Összekötő Irodáját vezette Bonnban, és július 14-én, amikor a Nyugat-Európában lehullott rekordmennyiségű csapadék miatt számos folyó átszakította a partját több belgiumi, hollandiai, svájci és németországi településen, éppen családjával nyaralt. „Megszakítottam a nyaralást, mert úgy gondoltam, hogy segítenem kell a katasztrófa helyszínén. Magyar katonaként úgy érzem belső késztetés a bajba jutottak megsegítése, de Bonn környékén lakva egyébként is részese voltam annak a közösségnek, amely elszenvedte a szörnyű pusztítást” – részletezte.

A volt katona a Hürthi Szövetségi Nyelvi Hivatalban éppen német tanfolyamon résztvevő és a Katonai Összekötő Irodában vele dolgozó magyar katonákból verbuvált kislétszámú csapatot, amelynek tagjaival Odendorf településen egy teljes hétvégén keresztül segített az árvízi mentésben. „Bár nehéz volt látni azt a mértéktelen pusztítást, amelyet az iszonyatos erővel támadó víz okozott, örömmel gondolok arra, hogy milyen boldogan fogadták a segítségünket a katasztrófa kárvallottjai” – tette hozzá a nyugállományú ezredes.

20240523_Németnagyköv.kitüntetés_PAKO_-6

„Számos területen jelentős segítséget nyújtottunk: romeltakarításban vettünk részt, de az iszaplapátolás mellett autók, valamint az ottlakók személyes tárgyainak kimentésében is szerepet vállaltunk. A helyi erőkkel mindent megtettük, hogy a lehetőségekhez képest a legátfogóbb segítséget nyújtsuk” – ezt már Sándor Roland Zsolt törzsőrmester mondta portálunknak. A katona szerint a német lakosság meghatódva fogadta, hogy más ország hadseregében szolgáló egyenruhások gondolkodás nélkül felajánlották segítségüket. Sándor törzsőrmester szerint hiábavaló kísérlet lenne a katasztrófa feldolgozása, az átéltek elfelejtése. „Amikor az ember a helyszínen tartózkodik, tehát nem csak a híradásokból, fotókból szembesül a pusztítás mértékével, egészen máshogy látja a drámai eseményeket: a megtört, kétségbeesett embereket, akik legrosszabb esetben szeretteiket vagy esetleg a teljes életük munkáját, például otthonukat vagy az ingóságaikat veszítették el. Ezt soha nem lehet elfelejteni” – jegyezte meg.

A 2022-ben életre hívott elismerések ünnepélyes átadásán részt vett Daniel Passbach alezredes, Németország budapesti véderő attaséja is.