Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Török-magyar megbékélés a tatai vár alatt

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Schöff Gergely |  2024. május 26. 19:27

„A keresztény Európa és a magyar nép áldozatvállalása és hősiessége előtt is tisztelgünk, amely képes volt megállítani az ellenséget és megőrizni a magyar identitást és államiságot” – fogalmazott dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára a Tatai Patara 1597 elnevezésű, törökkori történelmi fesztivál megnyitóján, Tatán, május 25-én, szombaton.

Az államtitkár a tatai Öreg-tó partján elmondott megnyitóbeszédében felidézte: Tata dicsőséges katonai múltjának fontos pillanata volt, amikor 1597. május 23-án gróf Pálffy Miklós főkapitány és katonái meglepetésszerű támadással visszafoglalták az oszmán hadak által megszállt várat, petárdával, más néven patarával robbantva be a Luxemburgi Zsigmond király által építtetett objektum kapuját. „Pálffy Miklós hadvezért kortársai a keresztény hősiesség példaképeként ünnepelték. Családja számos törökverő hőst adott hazánknak, ahogyan rajtuk kívül még sokak helytállása példaértékű a végvári háborúk történetében. Vannak, akiket nevükkel őrzött meg az emlékezet, például Thury Györgyöt, Nádasdy Ferencet, Kinizsi Pált és Zrínyi Miklóst, mások viszont az utókor számára névtelenül áldozták életüket” – fogalmazott. Dr. Kutnyánszky Zsolt szerint nem engedhetjük meg magunknak, hogy a törökverő gróf hőstette feledésbe merüljön.

A Tatai Patara 1597 pedig egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők, kiemelten az ifjúság, megismerje a magyar-török háborúk végvári vitézeinek életét és hősi harcait, mindemellett a jelen kor honvédségének legmodernebb technikáját és kiválóan felkészült katonáit, akik kitelepüléssel várják a tucatnyi hagyományőrző szervezet látványos bemutatóját kínáló rendezvényre érkezőket. „Mint azt önök is tudják, megváltozott a biztonsági környezetünk: a migráció, valamint a szomszédunkban és Izraelben dúló háború miatt újra fókuszba került a Magyar Honvédség” – mondta az államtitkár, aki úgy látja, hogy a társadalom elvárja a haderőtől a magyar állampolgárok biztonságának szavatolását.

Mint fogalmazott, a Magyar Honvédség olyan hivatásos és tartalékos katonákat szeretne toborozni, akik készek szolgálni hazájukat. Az érdeklődők az országos toborzókampányunk részeként megismerhetik a honvédség által kínált szolgálati formákat és lehetőségeket a rendezvényen. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára – az ünnepélyes megnyitót követően – megtekintette az MH Klapka György 1. Páncélosdandár statikus kitelepülését, amelynek egyes állomásainál Tóth István ezredes, a tatai dandár parancsnoka és Lőrincz Gábor dandártábornok tájékoztatta a haderőfejlesztés jelenlegi fázisairól, az eszközökkel kapcsolatos tapasztalatokról.

20240525_Tata_Patara_Kutnyanszky_Zsolt_SG_004

Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb katonai felvonulása

Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár Leopard harckocsikkal, PzH 2000 önjáró lövegekkel, Gidrán többcélú moduláris harcjárművekkel, valamint modern kézifegyverekkel, vontatott ágyútarackkal, logisztikai járművekkel és eszközparkkal vonult ki a Tatai Patarára. Az érdeklődők nem csak a török hódoltság összecsapásaival és a vásári forgataggal ismerkedhetnek meg, honvédelmi orientációjukat például az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzópontja is segíti, de a gyermekek és a fiatalok közelharc-bemutatót is szemügyre vehetnek, akadálypályán mérhetik fel képességeiket.

Gajó Péter főtörzszászlós, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokság vezénylőzászlósa elmondta: a haderő és a fesztivál kapcsolata 2019-re nyúlik vissza, azóta évről-évre sokszínűbb a katonai kitelepülés a rendezvényen. „Tata már most olyan egyedülálló technikai eszközparkkal tud megjelenni, amely nagyon érdekes minden jelenlévő generáció számára. A Tatai Patara remek lehetőséget kínál a toborzásra, látjuk is, hogy milyen eredményes a toborzóállomány. Nyugat-Magyarországon ez a legnagyobb olyan rendezvény, ahol a Magyar Honvédség meg tudja mutatni a képességeit a civil szférának” – értékelte. Idén a két kiállított Leopard 2A7 HU harckocsi iránt érdeklődnek a legtöbben, tette hozzá a vezénylőzászlós.

20240525_Tata_Patara_Kutnyanszky_Zsolt_SG_055

A magyar és török nép egymást támogatja

A Tatai Patara a Török Köztársaság megalakulásának és a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulójára szervezett kulturális évadnak is kiemelkedő rendezvénye. Gülşen Karanis, a Török Köztársaság budapesti nagykövete helyszíni interjújában elmondta: először vesz részt a Tatai Patara 1597 elnevezésű rendezvényen. „Korábban már sok mindent hallottam a fesztiválról a nagykövetségen dolgozó attaséktól és munkatársaktól, most viszont saját szememmel láthattam, hogy milyen nagy a sürgés-forgás, milyen változatos programpontokkal készültek a szervezők. Ez egy tökéletes fesztivál, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek” – fogalmazott. Mint elmondta, a török-magyar barátságot hosszú évszázadokon keresztül rivalizáló kapcsolatként ismerték, de már végre minden platformon azt látjuk, hogy a magyar és a török nép egymást támogatja. „A Tatai Patara nagyon szépen példázza ezt a tendenciát: a 16. századi harcokat felelevenítő fesztivál a barátság, a megbékélés jegyében zajlik” – folytatta. Az esemény második napján Feride Tosun török ezredes, az európai-ázsiai állam Budapestre akkreditált véderőattaséja is részt vett.