Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar mintát követne Szlovákia

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2010. november 21. 17:50

Magyar mintára szeretnék létrehozni Szlovákiában a Humánszolgáltató Irodát és honvédelmi nevelést. Háromtagú delegáció látogatott tapasztalatszerzés céljából az 5. Bocskai István Lövészdandárhoz.

Amikor idén májusban a debreceni Kossuth laktanyában találkoztak a
Visegrádi Négyek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és
Magyarország), a szlovák csoport tagjai úgy döntöttek, visszatérnek egy
tanulmányútra. November 9. és 11. között a szlovák hadsereg vezérkarának személyügyi tisztjei megfigyelték a Humánszolgáltató Iroda működését, és az általános és középiskolákban folyó honvédelmi nevelés tantárgy oktatásának bemutató óráján is részt vettek.
A delegáció tagjait Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, parancsnok fogadta, aki részletesen ismertette a Magyar Honvédség, ezen belül a legnagyobb szárazföldi alakulat, az 5. Bocskai István Lövészdandár szervezeti felépítését, feladatait, missziós tevékenységét.

A három nap alatt a tisztek részletesen tanulmányozták a Humánszolgáltató iroda működését, a katonacsaládok – főként a misszióban szolgálatot teljesítők –

1595910334
érdekében végzett tevékenységét, rendezvényeit. Ellátogattak a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj épületébe, ahol Szabó Péter őrnagy, parancsnokhelyettes az emlékterem bemutatásával ismertette a zászlóalj történetét. A vendégek bejárták a hajdúhadházi Vay Ádám kiképzőbázist is, ahol jelenleg a külszolgálatra készülő katonák felkészítése zajlik. Végül a Kossuth laktanyában található – a dandár és Debrecen város hét évszázadig visszanyúló történetét bemutató – Csapatmúzeumot tekintették meg, majd a három napos program zárásaként bemutató órán vettek részt a látogatók.

A Katonasuli mintájára szeretnék Szlovákiában is elindítani a honvédelmi nevelést az iskolákban. Mivel Debrecenben 28 általános és három középiskolában, valamint a derecskei középiskolában immár évek óta tartanak a felderítő katonák foglalkozásokat, a szlovákok igen hasznos tudnivalókat gyűjtöttek.
A pozsonyi delegáció tagjai elismerésüket fejezték ki a Humánszolgáltató Iroda és a Katonasuli program működése kapcsán, és megköszönték azokat az információkat, amelyek a szlovák hadsereg szervezetének, tevékenységének a fejlődését szolgálják a jövőben.

1595910334
1595910334
1595910335