Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország kiemelten kezeli a nyugat-balkáni régiót

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldala |  2024. március 12. 15:41

„A Nyugat-Balkán kulcsfontosságú mind Magyarország, mind Európa biztonsága szempontjából, elég csak a régión végighúzódó illegális migrációs útvonal jelentette kockázatokra gondolni” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Balkan_Forum (3)

A honvédelmi tárca vezetője Bóka János EU-ügyekért felelős miniszter kollégájával együtt fejtette ki álláspontját a témában, a Magyar Külügyi Intézet által szervezett, kétnapos Budapest Balkans Forum nyitóbeszélgetésében.

„Magyarország mindig kiemelten kezelte a szomszédos régiót; a térségben lévő nemzetközi missziókban a kezdetektől ott vannak a magyar katonák, 2022-ben a KFOR, idén pedig az EUFOR élén állt és áll magyar parancsnok. Szintén a balkáni biztonság és stabilitás támogatása az idén magyar elnökség által vezetett CEDC (Közép-Európai Védelmi Együttműködés) célja, és a térség uniós integrációja a júliusban induló magyar EU-elnökség egyik prioritása is” – közölte üzenetében a honvédelmi miniszter.

Balkan_Forum (2)