Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Manőverezés hóban, jégen, sárban

Szöveg: Demény Andrea hdgy. |  2010. február 18. 8:44

Február második hetében minden gépkocsivezető kétszer is meggondolta, hogy mikor üljön autóba. A leesett nagy mennyiségű hó, az erős fagy nagyon megnehezítette a közlekedést. A Harci Támogató Zászlóalj katonái csak mosolyogtak. „Az időjárás a katona barátja”, hiszen akkor jó a kiképzés, ha kemény, és minden elképzelhető esetre felkészíti a katonát.

A héten zászlóalj gépjárművezetői a rendszeres felkészítés keretében több vezetési gyakorlatot hajtottak végre. Ezek között szerepelt a hosszú távú vezetés is.
A kiképzési feladaton többféle haditechnikai eszköz, köztük, BRDM páncéltörő rakétakomplexum, terepjáró teher- és személygépkocsik, T-72-es harckocsik, valamint BTR-80 páncélozott szállító harcjárművek is életre keltek. Az embert és eszközt egyaránt próbára tevő körülmények nem könnyítették meg a feladatot, de a katonák a természet okozta lehetőséget kihasználva, kipróbálhatták manőverező képességüket a sáros, jeges és havas úton egyaránt.

Az egész hetet felölelő foglalkozáson elméleti oktatás, gyakorlati felkészítés, és nagy távolságú vezetés színesítette a kiképzés menetét. A gyakorlatok elsődleges célja, hogy az alapkiképzésen részt vett új beosztásba helyezett katonák, megismerjék az általuk kezelt technikát, gyakorlatot szerezzenek, a zászlóalj gépjárművezetői pedig elmélyítsék jártasságukat a téli időjárás következtében kialakult út- és terepviszonyok leküzdésében – mondta el Kása István őrnagy, a zászlóalj törzsfőnöke.
Speciális katonai feladatok is színesítették a programot, mint az önvontatás és csörlőzés gyakorlása, melynek naprakészen tartása a téli időszakban elengedhetetlen lehet.

1595897144
 

Az országban egyetlenként működő Harci Támogató Zászlóalj mely tüzér, páncéltörő és harckocsizó egységet tömörít magába, probléma nélkül, jó eredménnyel teljesítette a hosszú távú vezetési gyakorlatot megelőző, arra felkészítő foglalkozásokat. A nagy távolságú vezetési gyakorlaton az oszlopfordítás, a szennyezett terepszakaszon történő áthaladás és különböző vontatási feladatok is végrehajtásra kerültek.
A zászlóalj katonái elérték a kitűzött célt, a beosztásba helyezett új katonák megismerték a gépjárművet, és a kijelölt pályán gyakorolták a téli vezetési technikákat, a rutinosak pedig mélyítették tudásukat.

1595897144
1595897144
1595897145
1595897145