Már a 19. században is tiltották a harci gázokat

A tömegpusztító fegyverek feltalálásával, alkalmazásával és terjedésével szükségessé vált azok szabályozása. Nem csoda, hiszen a három fő csoport (atom, vegyi, biológiai) mindegyikét alkalmazták különböző konfliktusokban. Elég, ha csak a nagaszaki, vagy hirosimai atomtámadásra gondolunk, vagy az első világháború ypres-i csatájára. A biológiai fegyverek alkalmazására a II. világháborúban csak azért nem került sor az európai hadszíntéren, mert a szövetségesek féltek a német válaszcsapástól. Ennek ellenére a Távol-Keleten a japánok nem csak sikeres kísérleteket folytattak ilyen jellegű fegyverekkel, de alkalmazták is azokat.

Hágától Genfig

Számos egyezmény szabályozza a vegyi és biológiai fegyverek alkalmazását. Ezek közül az első az úgynevezett Hágai Egyezmény. Ezt 26 állam alkotta meg. Közvetlen előzménye pedig az volt, hogy az 1899. és 1902. között zajló angol-búr háborúban először vetettek be harci gázokat. Az egyezmény nem kifejezetten a gázokról szólt, az megtiltotta a robbanó lövedékek alkalmazását is. A mérges gázokra vonatkozó passzus 1899-ből származott. Ez ugyan megtiltotta a mérges gázokat tartalmazó fegyverek alkalmazását, ám más módon való felhasználását nem szabályozta. E miatt volt lehetséges, hogy az első világégés során ismételten bevetettek ilyen anyagokat. A háborút lezáró párizsi tárgyalásokon szintén szóba került a fegyverek szabályozása. A békeszerződések, valamint ezt követő washingtoni konferencia részletesen foglalkozott az ilyen fegyverek bevethetőségével, azonban nem ratifikálták a megállapodást, így az sosem lépett hatályba.

A washingtoni kudarc után 1925-ben vették újra napirendre a kérdést. A június 17-én keltezett dokumentum alapvetően megtiltotta a gáz és bakterológiai fegyverek szárazföldi, tengeri, vagy légi alkalmazását. Az egyezményt egyébként a konferencián részt vevő majdnem minden tagállam aláírta. Ugyanakkor a két világháború között Japán és az Amerikai Egyesült Államok nem ratifikálta a szerződést, aminek voltak bizonyos hiányosságai. Így például nem tiltotta meg az ilyen jellegű anyagokkal való kísérletezést, fejlesztést és felhalmozást. Sőt azt is megengedte, hogy egy állam válaszcsapásként vessen be ilyen fegyvert, amennyiben biológiai, vagy vegyi támadás érné. Épp ez a passzus tartotta vissza Franciaországot attól, hogy Németország ellen használjon fel ilyen fegyvereket. Magyarország 1952-ben ratifikálta az egyezményt, amit az országgyűlés egy 1955-ös törvénnyel hirdetett ki.

Befejezni, felszámolni

A második világégést követő hidegháborúban majd’ minden egykori szövetséges intenzív fegyverkísérletekbe kezdett, melyek fő iránya az új és újabb tömegpusztító fegyverek előállítása volt. A biológiai fegyvereket illetően 196-ben állt be fordulat. Richard Nixon ugyanis ekkor leállítatta az USA biofegyver-programjait, sőt nemzetközi tárgyalásokat kezdeményezett azért, hogy más államokat is hasonló lépésre kényszeríthessen. E lépés közvetlen előzménye egy 1967-es titkos NATO megállapodás volt, mely szerint a szövetség államai a hagyományos és a nukleáris fegyverek fejlesztésére és a hadrendbe állítására fektetik a hangsúlyt. Vegyi és biológiai fegyvereket pedig csak válaszcsapásul alkalmaznak majd. A szabályozásról szóló tárgyalások 1969-ben kezdődtek, s 1972-ben fejeződtek be. Ennek eredménye lett a Biológiai- és Toxinfegyver Egyezmény (BTWC), mely 1975-ben lépett hatályba. Ebben az évben hirdette ki a magyar országgyűlés is.

A szovjet-brit-amerikai tárgyalások kezdetekor még úgy vélték a tárgyaló felek, hogy a biológiai és toxinfegyverekkel alkalmazásának szabályozásával együtt kitérnek a vegyi fegyverekre is, ám ebbéli szándékukról később letettek. A Moszkvában, Washingtonban és Londonban egyszerre megnyitott egyezményhez 70 ország csatlakozott. Gyakorlatilag a BTWC tekinthető az első olyan egyezménynek, mely egy fegyverkategóriában végleges leszerelést, egy tömegpusztító fegyver teljes kivonását irányozta elő. Így a dokumentum céljai közé tartozott a biológiai- és toxinfegyver kutatásának, fejlesztésének, gyártásának, tárolásának, kereskedelmének és alkalmazásának teljes tiltása. Ugyancsak célul tűzte ki a már felhalmozott készletek nyilvános bejelentését, valamint megsemmisítését. Az egyezményt és annak végrehajtását a részes államok ötévente vizsgálják felül. A legutóbbi konferencia 2006-ban volt. Erre azért – egyebek mellett – azért is szükség volt, mert az eredeti dokumentum nem szabályozta kellőképpen az ellenőrzéssel kapcsolatos lépéseket.

Ellenőrzési hiányosságok

Az ezzel kapcsolatos tárgyalások az ENSZ keretei között kezdődtek meg 1992-ben. Nem kevés magyar vonatkozása az ügynek, hogy a tárgyalásokat Tóth Tibor nagykövet vezette. A megbeszélések közel egy évtizeden át húzódtak el: 2001-re sikerült megegyezni az ellenőrzések nemzetközi protokolljában, valamint azok technikai részleteiben. Azonban az akkor felálló új amerikai kormány, G. W. Bush vezetésével elutasította az egyezmény aláírását. Nem csak az ellenőrzések leírásának, végrehajtásának szabályozása hiányosságai indokolták az időről időre történő felülvizsgálatot, hanem az is, hogy a kilencvenes években jelentős fejlődésen ment át a tudomány. A molekurális biotechnológia előrehaladásával új utak nyíltak meg a fegyverfejlesztésekben, sőt az is kiderült, hogy a volt Szovjetunióban számos illegális kísérlet folyt ilyen jellegű fegyverekkel. Borisz Jelcin például 1992-ben ismerte be, hogy egy 1979-es szverdlovszki anthrax fertőzés katonai kísérletek miatt következett be.

Az egyezmény szükségességét mi sem bizonyítja jobban, hogy kihirdetése óta is fejlesztenek, fejlesztettek egyes államok ilyen fegyvereket. Irak például 1985. és 1991. között folytatott intenzív kísérleteket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az első Öböl-háború után rendelte el a felhalmozott fegyverek megsemmisítését. Dél-Afrika szintén a nyolcvanas évek közepén kísérletezett lépfene, kolera és botulinumtoxin hatóanyagú biológiai fegyverekkel, melyeket 1993-ban semmisített meg. Irán az Irakkal folytatott háború alatt, fogott a biológiai fegyverek fejlesztésébe, amit azonban – feltételezések szerint – sosem állított rendszerbe. Állítólag Kína is egészen 1984-ig, a BTWC-hez történő csatlakozásáig fejlesztett ilyen jellegű fegyvereket. Egyiptom lépfene, pestis, rift-völgyi láz, álomkór és botulinumtoxin harci alkalmazásával kísérletezik. A legmeglepőbb talán, hogy emigránsok szerint Kuba lépfenét és bubopestist gyártott. Nem meglepő viszont, hogy potenciálisan India, Pakisztán, Tajvan és Izrael is képes biológiai fegyvert előállítani.