Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már most a jövőnkben élünk

Innovációs oktatási programot terveznek a fiataloknak

Szöveg: Teszler Vendel | Fotó: Nagy Gábor |  2023. április 27. 13:39

Április 26-28. között a szentendrei Görgey laktanya ad otthont a „Jövőnk a jövőben” című, középiskolások számára szervezett konferenciának. Az ország különböző pontjairól érkező diákok kibertér, mesterséges intelligencia, dróntechnológia, űrtechnológia és űrhadviselés témakörökben szereznek elméleti és gyakorlati ismereteket. Az esemény első napján előadást tartott dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa.

„A jövő már elkezdődött, már benne élünk. Dübörög a haderőfejlesztés, és ennek részeként nagyon-nagyon fontos, hogy különböző célcsoportokat meg tudjunk szólítani. Ezen a konferencián a fiatalabbakat próbáljuk elérni, és azokat a fókuszterületeket próbáljuk kommunikálni számukra, amelyek nagyon fontosak a haderőfejlesztés szempontjából is, és valószínűleg őket is nagyon érdeklik. Mesterséges intelligenciáról, kiberről, autonóm rendszerekről van szó, ami óriási érdeklődésre tart számot már a fiatalok körében is” – nyilatkozta Porkoláb Imre, aki a miniszteri biztosi beosztása mellett a működését idén megkezdő Védelmi Innovációs Kutatóintézetet is vezeti.

Az MH Altiszti Akadémia kultúrházában a dandártábornok valóban egy új, de egyidejűleg a fiatalok számára már a ma valóságát jelentő jövőt vázolt fel hallgatóságának, melynek tagjai közül reményei szerint minél többen kapcsolódnak be közvetetten vagy közvetlenül a honvédség tevékenységébe. Porkoláb Imre a valós haderőfejlesztéshez elengedhetetlen digitalizáció, kiberműveleti fejlesztések kapcsán szólt az oktatás jelentőségéről. Beszámolt róla, hogy elindult a védelmi innovációs oktatás tervezése, mely az elképzelések szerint már középiskolás szinten is elérhető lenne a jövőben.

konferencia_szentendre (6)

A modernizációt és innovációt biztosító hazai ökoszisztéma (egyetemek, kutatóintézetek, kis- és középvállalatok összekapcsolása) kialakítása, a nemzetközi ökoszisztémákhoz történő csatlakozás, a tudásmenedzsment mellett a Magyar Honvédséggel való együttműködésnek a miniszteri biztos véleménye szerint további előnyei is lehetnek a fiatalok számára.

„Nagyon fontosak a közösségi programok számunkra. A fiatalok között sok depressziós, kiégett személlyel találkozom. Ma ez az egyik legnagyobb probléma a körükben. A haderőn belül, mi óriási erőt és energiát fordítunk arra, hogy az emberekkel foglalkozzunk, és megpróbáljuk őket ellenállóbbakká tenni. Ez egy tanulható dolog, s mi szeretnénk átadni nekik ezt a tudásunkat” – mondta a miniszteri biztos. További cél, hogy érdekes, vonzó kezdeményezésekkel a fiatalokat kimozdítsák passzív állapotukból, aktív szakmai és társadalmi szereplőkké téve őket.

konferencia_szentendre (8)

A startupok, tudásműhelyek felkarolása, a kutatási és fejlesztési résztvevőkkel –köztük első körben, kiemelten az egyetemekkel – történő együttműködések nem feltétlenül csak a fegyverfejlesztés területén zajlanának. Elhangzott, hogy a fiatalok számára egyértelműen vonzó az az oktatási-tanulási módszer, amikor valós problémák megoldásán dolgozhatnak. Védelmi innováción belül az ilyen problémamegoldó projektek eredményeit elsősorban kettős hasznosítású (civil és katonai) technológiák területén szeretnék hasznosítani.

Porkoláb Imre dandártábornok elmondta, hogy a hazát nemcsak a hadsereg tagjaként, hanem a kutatási és fejlesztési projektekben történő részvétellel is szolgálni lehet, s ebben számít a konferencia programjain résztvevő diákokra.

A háromnapos rendezvény a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTSZ) Drón Tagozata, az MH Kiberműveleti Parancsnokság, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság és a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ szervezésében zajlik Szentendrén.