Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Medvegyev megvonta az év mérlegét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 26. 10:16

Dmitrij Medvegyev orosz elnök az idei év mérlegét megvonva legelső helyen a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről szóló START-szerződés ratifikálását emelte ki. Az államfő élő tévéadásban válaszolva három nagy adó vezetőinek kérdéseire elismeréssel szólt Barack Obama amerikai elnökről, aki keresztül vitte a START ratifikálását az amerikai szenátusban. Kijelentette: a szerződés a nemzetközi és az európai biztonság sarokköve.

Külpolitikai kérdésekről szólva hangsúlyozta, hogy Oroszország kész együttműködni Japánnal, de ez nem jelenti azt, hogy le kell mondania a Kuril-szigetekről.

A több mint másfél órás, a szokásosnál könnyedebb hangvételű adásban az elnök a főleg átlagembereket érintő belpolitikai kérdésekkel is foglalkozott.

A legutóbbi hetek utcai zavargásairól szólva megállapította: erre nem csupán rendőri, hanem politikai választ kell adni, s a pártoknak felelősséget kell vállalniuk ebben is.

A kormányzó Egységes Oroszország pártról kijelentette: „nem elég uralkodni, észről, tapintatról és erőről kell tanúbizonyságot tenni, megfelelő, nem korrumpált embereket kell jelölni a tisztségekre, aki pedig nem akar megfelelően dolgozni, azt le kell váltani, és felelősségre kell vonni".

Medvegyev úgy vélte, az utóbbi időben sikerült jelentősen megtisztogatni a szövetségi hatalmat a bűnözéstől, s bár még akad korrupció és bűnözés, a kilencvenes években beszivárgott, nyilvánvalóan bűnöző elemeket sikerült elszigetelni. Ugyanakkor rámutatott, hogy a bűnözés még jelentős befolyással bír helyi hatalmi szinteken, ott tisztogatásokra van szükség.

„Nem azt kell megismételni, ami a szomorú emlékű időkben történt, de ezeket az embereket el kell szigetelni a hatalomtól. Ezek néha a legkiemelkedőbb politikai erőnk jelvényeivel, párttagkönyvével bírnak, de ez nem jelenti azt, hogy a kormányzó vagy bármely más pártnak efölött szemet kell hunynia. Ellenkezőleg, ezeket le kell leplezni és ki kell zárni, ez növeli majd a párt tekintélyét" –  mondta, ismét a dumában kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország Pártra utalva, amelynek elnöke Vlagyimir Putyin kormányfő.

Mihail Hodorkovszkij bebörtönzött volt olajmágnás ügyével kapcsolatban az elnök kijelentette: egyetlen állami tisztségviselő sem mondhat véleményt egy perrel kapcsolatban, amíg nincs ítélet.

Putyin a múlt héten csütörtökön négy és fél órás élő tévéadásban határozottan bűnösnek minősítette Hodorkovszkijt a felhozott vádakban.

Ugyanakkor az elnök leszögezte: az ország a demokrácia felé halad, de a belátható történelmi perspektívában meg kell őrizni a hatalom jelenlegi – Vlagyimir Putyin által kiépített – egységes rendszerét, ezért egyelőre nem lehet visszatérni a kormányzók választásához sem.

Címkékelismerés