Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megalakult a Honvéd Vezérkar Információvédelmi Iroda

Szöveg: Honvéd Vezérkar | Fotó: Kormány Gábor |  2023. március 2. 14:16

A Honvéd Vezérkar főnökének döntése értelmében március 1-jén létrejött a Honvéd Vezérkar információvédelmi tevékenységének stratégiai szintű önálló szervezeti egysége, a Honvéd Vezérkar (HVK) Információvédelmi Iroda.

hvk_megalakulo_cover

A megalakuló állománygyűlésre március 1-jén került sor a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti épületében. A rendezvényen ismertették az állománnyal a Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét, melyben elmondták: „a mai nappal létrejön tehát az információvédelem teljes spektrumának önálló, stratégiai szintű szakmai irányítását és felügyeletét ellátó szervezeti egysége, a HVK Információvédelmi Iroda. Ezentúl az iroda látja el a honvédségi szervezetek információvédelmének szakmai irányítását, a kormányzati, hatósági, nemzetközi együttműködési feladatok során a honvédelmi tárca szakterületi képviseletét”. Ezután Talabos Tibor ezredes köszöntötte a meghívott vendégeket és az állományt. Beszédében kiemelte azokat a kihívásokat, amelyekkel a szakterületnek szembe kell néznie a napi munkavégzés során a felgyorsult és megnövekedett információáramlás következtében.