Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meggyújtották a második adventi gyertyát a Honvédelmi Minisztériumban

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2022. december 3. 14:05

Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke gyújtotta meg a Honvédelmi Minisztérium adventi koszorúján a második gyertyát december 2-án, pénteken, a tárca Balaton utcai objektumában. Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök ünnepi gondolataiban hangsúlyozta: „meg kell mutatnunk, hogy hiszünk Istenben.”

LALA8038

A HM Katolikus Tábori Püspökség és a HM Tábori Lelkész Protestáns szolgálati ág által szervezett hagyományos adventi áhítat programja Máthé Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkészének adventi gondolataival, majd a „Jer Krisztus Népe Nagy Vígan” című református énekköltemény előadásával vette kezdetét.

Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök Lukács evangéliumából vett idézettel emlékeztette az egybegyűlteket az adventi négy hét fontosságára. Hangsúlyozta: a tragédiákat és kataklizmákat felvonultató bibliai evangéliumi részektől sem szabad megijednünk, a példázatok arra emlékeztetnek, hogy nem feledkezhetünk meg Istenről. Berta Tibor dandártábornok kiemelte: az isteni jelenlétnek át kell járnia mindennapjainkat, hiszen azért teremtett minket, hogy ebben a világban – valamilyen módon – az elgondolása szerint éljünk.

LALA8064

Az esemény a „Harmatozzatok, égi magasok” című 19. századi adventi dal eléneklésével fejeződött be. Az áhítaton közreműködött az MH Légierő Zenekar Veszprém, Katona János alezredes vezényletével.

Az áhítaton – mások mellett – Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és dr. Vidoven Árpád, a tárca közigazgatási államtitkára is részt vett.

Az advent – a kifejezés a latin adventus, vagyis eljövetel szóból ered – a karácsonyt előkészítő négyhetes időszak összefoglaló neve, amely hagyományosan Szent András apostol ünnepéhez (november 30.) legközelebb álló vasárnap kezdődik. A római katolikus egyház szerint ekkor veszi kezdetét az új egyházi év, az üdvösségtörténet liturgikus ünneplésének évenként ismétlődő időszaka.

 

Kapcsolódó cikkek