Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

törzsfőnök

Cikkek
LALA8025

Meggyújtották a második adventi gyertyát a Honvédelmi Minisztériumban

2022. december 3. 14:05

Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke gyújtotta meg a Honvédelmi Minisztérium adventi koszorúján a második gyertyát december 2-án, pénteken, a tárca Balaton utcai objektumában. Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök ünnepi gondolataiban hangsúlyozta: „meg kell mutatnunk, hogy hiszünk Istenben.”

A kemény munka mindent legyőz _index

A kemény munka mindent legyőz

2022. november 3. 20:02

Megtartotta csapatünnepét az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, november 3-án, csütörtökön. A rendezvényen – amelyen jelen volt Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, valamint Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke – munkája elismeréséül a Magyar Katonai Logisztikai Egyesület zászlószalagot adományozott a katonai szervezetnek.

Kegyeleti_gyertyagyújtás_Kormány_Gábor (8)

Tisztelgés a hősi halottak előtt

2022. november 2. 21:49

Halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti gyertyagyújtást a Honvédelmi Minisztérium november 2-án, szerdán délután Budapesten, a Fiumei úti temető 52-es hősi parcellájában.

Hálaadó istentisztelet (6)

„Az igaz ember pedig hitből él…”

2022. október 31. 9:10

Hálaadó istentiszteletet tartott a HM Protestáns Tábori Püspökség a reformáció napja, október 31-e alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Kápolnájában október 18-án, kedden. Az igehirdetésen - mások mellett - részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

társ_szerv_ünnepsége_index

Népünk nem idegen országok és eszmék kiszolgálója

2022. október 21. 20:16

A honvédelem ügyéért tevékenykedő társadalmi szervezetek számára rendezett ünnepségnek adott otthon a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ október 21-én, pénteken. A nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából tartott megemlékezésen – mások mellett – részt vett Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkára, Zsiga Tamás László, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, illetve Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke.

KFOR XXVI-XXVII COC-42

Új parancsnoka van a KFOR-missziónak

2022. október 10. 16:42

Véget ért a magyar parancsnoki év Koszovóban, a KFOR-misszióban. Kajári Ferenc vezérőrnagy október 10-én, hétfőn ünnepélyes keretek között adta át a KFOR parancsnoki beosztását az olasz Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagynak, a pristinai Film City katonai táborban.

Alaki_szemle_Kaposvar_20221006_11 copy

Alaki szemle a logisztikai ezrednél

2022. október 7. 9:37

Alaki szemlét tartottak az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél október 6-án, csütörtökön. A kiképzési foglalkozást megtekintette Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának (MHP) törzsfőnöke és Baráth István vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság (MH TTP) parancsnoka is.

Alaki szemle Szentes (3)

Alaki szemle a műszaki ezrednél

2022. szeptember 13. 22:26

Ezredszintű alaki szemlét tartottak Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél szeptember 13-án, kedden. A kiképzési foglalkozást Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának (MHP) törzsfőnöke, továbbá Antal László dandártábornok, az MHP Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke személyesen ellenőrizte.

2

NATO JSEC egyeztetés Magyarországon

2022. augusztus 11. 8:25

Magyarországra látogatott a NATO Mögöttes Támogató és Felkészítő Parancsnokság (Joint Support and Enabling Command - JSEC) parancsnoka, Alexander Sollfrank alttábornagy augusztus 10-én, szerdán.

NKE HHK_oklevélátadó ünnepség (5)

A fennmaradás egyik legfontosabb záloga a tudás

2022. július 12. 14:46

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) 120 végzős hallgatója vehette át oklevelét ünnepélyes keretek között, július 12-én, kedden, Budapesten. A rendezvényen mások mellett részt vett Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke.