Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a kínai-orosz haditengerészeti gyakorlat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 24. 8:13

Kínai-orosz közös haditengerészeti gyakorlat kezdődött a hétvégén a Sárga-tengeren – jelentette a kínai állami média. A hadgyakorlat megkezdését Leonyid Szuhanov ellentengernagy, az orosz haditengerészet helyettes parancsnoka jelentette be hivatalosan.

A gyakorlatot április 27-ig tartják a Sárga-tengeren, a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány tengerparti Csingtao (Qingdao) városa közelében.

A kínai védelmi minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a résztvevők a közös tengerészeti légvédelemre, a tengeralattjárók elleni harcra, a tengeri kutatásokra és mentésre, valamint az eltérített hajók mentésére fognak összpontosítani.

A kínai haditengerészet 15 vízfelszíni hajóval vesz részt a gyakorlaton, köztük rombolókkal, fregattokkal, ellátó és kórházhajókkal, továbbá két tengeralattjáróval. Orosz részről a Csendes-óceáni flotta négy hadihajója és három ellátó hajója vesz részt a gyakorlaton, élén a Varjag rakétacirkálóval.

Ugyancsak bevetnek repülőgépeket és különleges egységeket, amelyek bekapcsolódnak a tengeri és terrorelhárítási gyakorló akciókba.

Kína és Oroszország 2005 óta több közös hadgyakorlatot tartott a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) keretében.