Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszélytelen volt az állatkertben talált „robbanószerkezet”

Szöveg: Szűcs László |  2012. április 24. 7:10

A 16. héten, azaz április 16–22. között 114 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 23 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Ember István százados, az alakulat felderítőtisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 770 bejelentést kaptak.

Két egymást követő napon is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek Jászberénybe, mivel a Zagyva partján kialakítandó sétány földmunkái közben világháborús robbanószerkezetek kerültek elő. Április 17-én egy 50 milliméteres, 39 mintájú, magyar gyártmányú aknavetőgránátot, másnap pedig egy 50 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot, valamint egy 20 milliméteres páncéltörő gránátot találtak a megjelölt helyszínen a tűzszerészek. Mindkét napon a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr dolgozott a helyszínen, ahonnan a megtalált robbanószerkezeteket elszállították és a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítették.

Április 19-én a Fővárosi Állat- és Növénykertből érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez, hogy az oroszlánkifutó mögött, építési munkálatok közben egy feltételezhetően második világháborús gránát került elő a földből. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerészjárőr megállapította, hogy a robbanószerkezetnek vélt tárgy valójában egy 120 milliméteres aknavetőgránát stabilizátorszárnya, amely nem tartalmaz robbanóanyagot. A veszélytelen fémdarabot a tűzszerészek elszállították a helyszínről.

Április 21-én jelentették a tűzszerészeknek, hogy az M3-as autópálya emődi lehajtójánál, a vízelvezető árok tisztítása közben egy 85 milliméteres, szovjet gyártmányú páncéltörő gránátot találtak. A második világháborús robbanószerkezetet a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.