Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az alapkiképzés a területvédelmi ezredeknél

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 4. 17:17

Bevonultak és megkezdték alapkiképzésüket október 3-án a területvédelmi ezredekhez jelentkezők az ország több településén. A mostani bevonulás azért is kiemelt jelentőségű, mert ettől kezdve a területvédelmi ezredek hatáskörébe tartozik az alapkiképzéssel kapcsolatos feladatok és kiképzések tervezése, szervezése és végrehajtása.

MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred

Több mint hetvenen vonultak be és kezdték meg alapkiképzésüket október 3-án az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred négy zászlóaljánál: Szegeden, Szolnokon, Debrecenben és Nyíregyházán.

A bevonulás napján az adategyeztetést és szerződéskötést követően a jelentkezők megkapták a kiképzésükhöz szükséges ruházati felszerelést, majd a beöltöztetés után munka-, tűz- és környezetvédelmi oktatásban részesültek. A következő hetekben az újonc katonák az alapkiképzés során elsajátítják majd a legfontosabb katonai ismereteket és alaki fogásokat, majd gépkarabéllyal, géppuskával és pisztollyal végrehajtott általános lövész alapképzésen vesznek részt. Ennek eredményeképpen a fegyveres harc alapfeladataira kiképzett, a katonai szolgálat normáit ismerő és követő, a szolgálattal járó fizikai terhelések elviselésére képes katonákká válhatnak.

Szeged (1)

A kiképzés negyven napból áll, amelyből öt hét az alapkiképzés, egy hét az adminisztrációs hét, két hét pedig a lövész alapozó felkészítés. Az adminisztrációs hét során pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálaton esnek át a bevonulók. Ennek érdekében már az első héten ismertetik velük a fizikai felkészítés és felmérés rendjét, a követelményszinteket, a sportolási lehetőségeket és végrehajtják az első tájékoztató jellegű fizikai állapotfelmérést.

Szöveg: Szidor Viktória hadnagy
Fotó: MH 2. TVE


* * *


MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred


Több mint hetven jelentkező kezdte meg az alapkiképzést az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred kötelékében október 3-án Gödöllőn, Győrben és Székesfehérváron.

MH6TVE_bevonulás (1)

A bevonulókat Gödöllőn az ezredparancsnok-helyettes, míg Győrben és Székesfehérváron a zászlóaljparancsnokok köszöntötték, majd ismertették az alapkiképzés napirendi pontjait.

A honvédek az elkövetkezendő nyolchetes kiképzés alatt elsajátítják azt a tudást, ami a katonai szolgálat ellátáshoz szükséges, mint például alaki foglalkozás, katonai tereptan, lövészet, harcászat és műszaki ismeretek. Az egységes alapkiképzés alatt mind elméleti, mind gyakorlati foglalkozásokon fognak részt venni, amelynek során minden reggel katonai testneveléssel indítják a napot.

Az alapkiképzés záróvizsgával, majd eskütétellel zárul, ezt követően kezdik meg a honvédek a tényleges katonai szolgálatukat.

MH6TVE_bevonulás (2)

Szöveg: Máy Adrienn Maja önkéntes műveleti tartalékos százados
Fotó: MH 6. TVE