Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az első sorozatgyártású Poseidon összeszerelése

Szöveg: honvedelem.hu / JetFly |  2011. március 12. 16:22

2011. március 9-én újabb mérföldkövéhez érkezett a Boeing P-8A Poseidon program, hiszen a rentoni gyárban megkezdték az amerikai haditengerészet számára az első sorozatgyártású gép összeszerelését. A U.S. Navy 117 darab Poseidont kíván hadrendbe állítani, melyekkel a kiöregedő P-3C Orionokat váltják le.

A jeles esemény kapcsán Chuck Dabundo alelnök nyilatkozott, aki elmondta, hogy a gyártó az előzetes ütemterv szerint 2012-ben szállítja le az első P-8A-t a haditengerészet számára, hadrendbe állítására pedig 2013-ban kerülhet sor. A rentoni gyárba március 7-én, vasúton érkezett meg az első összeszerelésre váró Poseidon repülőgéptörzs a Spirit AeroSystemstől, melyen a Boeing szakemberei már meg is kezdték a munkálatokat. A 737-800 alapjain kifejlesztett nagy hatótávolságú P-8A-t számos feladatkörben vetheti majd be a U.S. Navy: a tengeralattjárók és felszíni egységek elleni hadviselés, felderítés és megfigyelés mellett elektronikai hadviselésre is alkalmazható lesz, nyílt tengeren, illetve part menti vizeken egyaránt. A T1, T2 és T3 tesztgépek a haditengerészet Patuxent River bázisán teljesítik a repülési tesztsorozatot, míg a statikus próbák 2011 elején fejeződtek be az S1 tesztgépen.

A modern Poseidon tengerészeti felderítő- és járőrgép gyártását a Boeing vezette konzorcium végzi, melynek tagjai között megtalálható például a CFM International, a Northrop Grumman, a Raytheon, a Spirit AeroSystems, a BAE Systems és a GE Aviation. Az Egyesült Államok haditengerészete mellett a program már külföldi megrendeléssel is büszkélkedhet: India nyolc darabot rendelt a Poseidonból. A 2009 januárjában megkötött szerződés értelmében a gyártó 2013-ra ígérte az első P-8I átadását.

 
1595915475