Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megnövekedett katonai járműforgalom várható

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: illusztráció |  2023. március 28. 19:16

Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár 2023. március 29-én a délelőtti órákban technikai átcsoportosítást hajt végre Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az alábbi útvonalon: Hajdúhadház – 354. számú út – 4. számú főút – 47. számú főút – M35 autópálya – 47. számú főút – Hódmezővásárhely, Zrínyi laktanya.

Katonai járműforgalom

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják.

Kérjük a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja.

A lakosság megértését és türelmét köszönjük!