Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megöltek egy békefenntartó katonát Dárfúrban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 23. 11:43

Egy nigériai békefenntartó katona életét vesztette, másik három pedig megsebesült január 21-én, szombaton a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban, amikor járőrüket támadás érte.

A világszervezet és az Afrikai Unió közös békefenntartó alakulatainak egyik szóvivője közölte: nem tudják kik álltak a támadás mögött.

A sebesült katonák közül kettőnek az állapota súlyos.

A 2003 óta tartó dárfúri konfliktusnak az ENSZ számításai alapján eddig 300 ezer halottja van. A szudáni kormány szerint 10 ezren haltak meg.

A térségben a nem arab fegyveres felkelők harcolnak a kartúmi kormány ellen.

A térségbe 2007-ben vezényeltek kéksapkásokat, hogy igyekezzenek egymástól távol tartani a szembenálló feleket. Az ENSZ októberi adatai szerint harminchármat öltek meg azóta közülük.