Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megszületett az első guantánamói ítélet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. augusztus 7. 6:51

Megszületett az ítélet az első guantánamói perben: a katonai esküdtszék szerdán egyetértésre jutott Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője egykori sofőrjének, Szalím Ahmed Hamdannak a perében, bűnösnek mondva ki őt a “terrorizmusnak nyújtott lényeges támogatás” vádpontjában.

Ennek nyomán a jemeni férfit életfogytiglani börtön fenyegeti.

A hat tagú zsűri hétfő este vonult vissza, hogy döntésre jusson az ügyben. Más vádpontokban, például az “összeesküvés" vádjában ugyanakkor felmentették a férfit. A washingtoni Fehér Ház egy közleményben leszögezte: elégedett a per végkimenetelével, s azzal is, hogy Hamdant tisztességes eljárásban ítélték el.

(Ugyanis mind az Egyesült Államokban, mind külföldön nagyon sokan bírálták a terrorizmussal gyanúsított, s Guantánamóban őrzött foglyokkal szembeni amerikai bánásmódot, illetve az ügyük elbírálására létrehozott speciális katonai bírósági rendszert.)

Szalím Ahmed Hamdan volt az első fogoly, akit az amerikaiak Kuba szigetén lévő guantánamói támaszpontján bíróság elé állítottak a különleges katonai törvényszékekről szóló, 2006 októberében elfogadott törvény alapján. A guantánamói katonai bíróság azoknak az “ellenséges harcosoknak" nyilvánított külföldi állampolgároknak az ügyében illetékes, akiket – a Bush-kormányzat döntése alapján – nem illetnek meg a katonáknak, illetve polgári személyeknek kijáró jogok.

Hamdant 2001 novemberében fogták el Afganisztánban a tálibok hatalmának megdöntésére indított hadművelet idején, és két föld-levegő rakétát találtak gépkocsijában. 2002 júniusa óta raboskodik a guantánamói börtöntáborban.

Hamdan a per során ártatlannak vallotta magát.

Guantánamón jelenleg közel 270 fogoly raboskodik, többségük egyelőre vádemelés nélkül.