Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mennyiség és minőség - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. december 11. 15:25

Talán még a szárazföldön tapasztaltnál is nagyobb volt a különbség a német és a szovjet fél között a légierők képességei, illetve az alkalmazott haditechnikai eszközök minősége tekintetében. Ebből is következett, hogy a Luftwaffe szinte minden ellenállást kíméletlenül letört a Barbarossa-hadművelet korai szakaszában.

MH_2021_12_borito

Mennyiség és minőség – a második világháború keleti hadszínterét sokáig meghatározó kettősség tökéletesen illusztrálja az első hónapok légi összecsapásait is. A német hajózók ugyanis jelentős tapasztalattal, s a spanyol polgárháborúban (1936–1939) már sikeresen használt Messerschmitt Bf 109 továbbfejlesztett változataival vetették bele magukat a küzdelembe. Két géppárból álló, nagy taktikai rugalmasságot biztosító rajköteléket alkalmazva még jelentős létszámhátrányban is pusztító rendet vágtak a szovjetek között. A vörös csillagos gépek számbeli fölénye kevésnek bizonyult: ha elavult a repülőtechnika, nincs rádió és évtizedes lemaradás tapasztalható a formációt illetően – csak vereség lehet a vége.

Lassú, de pontos

A szovjetek balszerencséjére a Luftwaffe 1941-re tökéletesen el tudta látni azt a feladatát, amire eredetileg felépítették: az előrenyomuló német hadosztályok közvetlen légi támogatását, illetve a frontvonal feletti légi fölény kivívását, fenntartását. Ehhez nem csupán a lövész- és a páncéloshadosztályokhoz vezényelt, a gépek rádióinak frekvenciájára hangolt híradóeszközöket kezelő katonák (akik maguk is pilóták voltak) álltak rendelkezésre, hanem a korszak legjobbnak tartott katonai légi járművei is.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 10-én megjelent számában!