Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merénylet Norvégiában – nemzeti tragédiáról beszél a kormányfő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 24. 8:08

Nemzeti tragédiának nevezte a norvég miniszterelnök az Oslóban és környékén július 22-én, pénteken elkövetett kettős merényletet, amely legalább 91 emberéletet követelt. Jens Stoltenberg szombaton tartott sajtóértekezletén korainak nevezte a találgatást arról, hogy milyen indítékok állnak a véres merényletek hátterében. Ugyanakkor rendkívül fontosnak nevezte, hogy Norvégia a történtek dacára is megőrizze értékeit, azaz a társadalom nyitottságát és az átláthatóságot.

A rendőrség egyelőre azt gyanítja, hogy egy magányos tettes, a sajtó által Anders Behring Breivik néven emlegetett 32 éves norvég férfi követte el a merényleteket. Előbb Oslo kormányzati negyedében, a miniszterelnöki hivatal és egy sajtóközpont közelében robbantott fel egy pokolgépet, majd két órával később Utoyán, a fővárostól alig 40 kilométerre északnyugatra fekvő kis szigeten rendezett vérfürdőt a Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének (AUF) táborában. Oslóban hét, Utoyán legalább 84 ember vesztette életét.

„A második világháború óta soha nem sújtotta országunkat ilyen súlyos bűncselekmény" – mondta a kormányfő a televízióban is közvetített sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy 1974 óta ő is rendszeresen részt vesz az AUF nyári egyetemén, és az idén éppen pénteken szólalt volna fel a mintegy hatszáz fiatal táborlakó előtt.

„Ez egy rémálom" – fogalmazott Stoltenberg, utalva arra, hogy 14-19 éves fiatalok kényszerültek szembenézni a „félelemmel, a vérrel és a halállal". Hozzátette, hogy ebben az ifjúsági táborban „vidámsággal, elkötelezettséggel és biztonsággal" találkozott eddig, most pedig „néhány óra leforgása alatt pokollá változott" ifjúságának „édenkertje".

Norvégiában minimálisak a vezetőket övező biztonsági intézkedések. Stoltenberg kiemelte, hogy az ország „védjegye" a nyitott és biztonságos társadalom, ahol fenyegetés nélkül lehet politikai vitákat folytatni. „Ez az, amit most támadás ért, ami veszélybe került" – mutatott rá a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem szabad feladni Norvégia értékeit.

A sajtótájékoztatón jelen volt Knut Storberget belügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs ok az ország terrorfenyegetettségi szintjének emelésére. A rendőrség és a hadsereg ezzel együtt részlegesen megszigorítja a biztonsági intézkedéseket egyes épületek és intézmények körül.

A kormányzati negyedet továbbra is lezárva tartják, de a belváros többi részében teljesen szabadon lehet közlekedni

Beismerte tettét a gyanúsított

Beismerte a norvégiai kettős merénylet rendőrkézen lévő gyanúsítottja, hogy ő lövöldözött az Oslótól körülbelül 40 kilométerre lévő kis szigeten, Utoyán – közölte szombaton Sveinung Sponheim országos rendőrfőnök.

A rendőrség vizsgálja, hogy a gyanúsított egyedül vagy társakkal követte-e el az oslói kormánynegyedben a robbantást és a szigeti mészárlást. A merényletekben a legfrissebb, nem végleges adat szerint 92 ember vesztette életét. 

„A gyanúsított a rendőrök megérkezésekor ellenállás nélkül megadta magát, fegyverhasználatra nem volt szükség" – közölte Sveinung Sponheim sajtótájékoztatóján. Továbbra sem ismert, hogy mik voltak a férfi indítékai – tette hozzá.

A lövöldözés körülbelül másfél órán át tartott – mondta a rendőrfőnök, hozzátéve, hogy a férfinek két fegyvere volt, ebből az egyik marokfegyver. A rendőröknek közlekedési nehézségek miatt 45 percig tartott, amíg eljutottak a szigetre.

A rendőrség továbbra sem tette közzé a gyanúsított nevét, akit a norvég média a szélsőjobb körökhöz közel álló Anders Behring Breivikkel azonosított.

A stockholmi székhelyű, szélsőjobb csoportokat megfigyelő Expo alapítvány szerint a férfi az email címére utaló álnéven regisztrálva volt egy svéd neonáci fórumon.

A mészárlás péntek délután kezdődött Oslo központjában, ahol egy pokolgép hét embert megölt és kilencet súlyosan megsebesített a kormányzati negyedben. A rendőrség szerint a pokolgépet egy gépkocsiban helyezték el.

Az Europol válságsejtet hozott létre a norvég, illetve a szomszédos országok hatóságainak tájékoztatására – jelentette be Rob Wainwright, a szervezet igazgatója.