Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesterlövészek mérték össze tudásukat

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Szováthy Kinga |  2021. szeptember 11. 8:25

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Klapka Tactical Nagytávolságú Mesterlövész Kupát a tatai dandár Szomód melletti lőterén, szeptember 8-9-én. A kétnapos megmérettetésen hazai és külföldi lövészek adtak számot tudásukról.

Mesterlovesz_kupa_20210908_02

„Nagyon magas szintű versenyeket láthattunk az elmúlt években” – emlékeztetett megnyitó beszédében Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka, kiemelve a tatai alakulat vendégszeretét, amelynek köszönhetően minden évben jó hangulatú és színvonalas bajnokságot sikerül szervezni. Kitért arra is, hogy a folyamatosan megújuló szomódi lőtér ebben az évben is meg tudja adni azokat a kihívásokat, amire a mesterlövészeknek szüksége van.

A megnyitót követően fegyverropogástól volt hangos a környék. A közelgő megmérettetésre készülő lövészek ugyanis ekkor lőtték be „nullára” fegyvereiket, majd a sorsolást követően elfoglalták helyüket a kijelölt lőszektoraikban és kezdetét vette a kétnapos bajnokság.

Mesterlovesz_kupa_20210908_04

„A Klapka Tactical Mesterlövész Kupa a Magyar Honvédség kiemelt versenye immár 2019 óta, a célja pedig az, hogy a lövészalakulatoknál szolgáló mesterlövész katonák összemérhessék képességeiket” – mondta kérdésünkre Debreceni Tibor zászlós, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 1. Lövészzászlóaljának felderítő zászlósa. Hozzátette: a mostani nemzetközi versenyen 57 lövész indult, a házigazda magyarok mellett érkeztek mesterlövészek Szlovákiából, Romániából, Ausztriából és Bulgáriából. A Magyar Honvédség összesen hét csapattal képviseltette magát, az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái mellett jelen voltak az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, illetve az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred specialistái, de érkeztek versenyzők a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattól, valamint a Tábori Lelkészi Szolgálattól is.

„Az első napon köregységes feladatok voltak, ahol azon volt a hangsúly, hogy ki tudja pontosabban kiszámolni a lőelemeket, mérni a szélsebességet és ki képes ezeket jobban átültetni a gyakorlatba. A második nap a gyorsaság és a technika készség szintű használata dominált. Itt a lövészeknek három pályán, különféle harceszközökön – egy Leopard harckocsiról és egy tüzérségi lövegről - vagy katonai tárgyakon, - ez esetben lőszeresládákról - különböző testhelyzetekben kellett leküzdeni a fémcélokat. Ez a nap azért volt különleges, mert ezt már egy új szabályrendszer szerint kellett megszervezni, az itt elért eredmények pedig már egy nemzetközi eredménylistára kerülnek fel” – árulta el.

Mesterlovesz_kupa_20210908_18

Debreceni Tibor zászlós, aki szerint a mesterlövész képesség világszerte rohamos gyorsasággal fejlődik, a Magyar Honvédségnek pedig a közeljövőben nagyobb gondot kell fordítani azon eszközök beszerzésére, folyamatos fejlesztésére, amelyek a katonai mesterlövészek harci hatékonyságát, eredményességét előre mozdítják. „Egy katonának hiába van kiemelkedő szakmai tudása, ha nincs mellette megfelelő eszköz. Ha az eredményességet százalékos arányban kellene kifejezni, azt mondanám, egy mesterlövész elméleti tudása, tapasztalata 95 százalék, a technika pedig 5 százalék. De ezen az 5 százalékon lehet elbukni” – hangsúlyozta.

A díjakat - dr. Lippai Péter dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kiképzési Csoportfőnökségének csoportfőnöke képviseletében -dr. Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség főtestnevelője adta át. A versenyen az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái voltak a legeredményesebbek, szorosan mögöttük az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, valamint az MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészei végeztek.